Oliver Stone már 70 éves – hihetetlen hogy repül az idő. A mester, a mindenkori rendszer legnagyobb megkérdőjelezője, kritikusa huszadik filmjével jelentkezett ezen a nevezetes évfordulón és ha van történet, amire igaz, hogy az élet írta és mintha egyenesen Stone-nak címezte volna, akkor a Snowden balhé pontosan ilyen.
Mert az épp aktuális hatalom éppúgy viselkedik az Egyesült Államokban is, ahogy azt egy ekkora befolyással és erővel bíró nemzet nagyhatalmától elvárnánk. A szeptember 11-i kudarc után pedig nyugodtan megszorozhatjuk az elképzeléseinket kettővel, h el nem is fogadható, de mindenképpen megmagyarázható az a folyamat, ami elvezetett idáig.
Mindent és mindenkit meg kell figyelni, nem szabad bízni senkiben, még a szövetségesekben, vagy a magukat szövetségesnek beállítókban sem, az azonban már nehezen indokolható, amikor a szóban forgó nagyhatalom a saját polgárait kezdi el megfigyelni és a biztonságra hivatkozva semmibe veszi a polgárok magánszféráját.
Ez az a pont, ahol valakinek lépni kell, és közbeszólni, kiteregetni a szennyest. Ez a valaki pedig Edward Snowden volt. Egy zseni, aki megjárta a hadsereget, hogy aztán az NSA-nak és a CIA-nak dolgozva 2013-tól kezdve kilopja a legfontosabb leleplező dokumentumokat, amiket (vagy amiknek egy részét) aztán a nyilvánosság elé állva kitálalt. Stone filmje a Snowdennel készült hongkongi interjú köré épül, az itt elhangzottak és a visszaemlékezések adják a film vázát, mely a karrierje, a ténykedése mellett a magánéletébe is bepillantást enged.
Hogy őszinte legyek, azt kell mondjam, hogy elégedettek lehetünk Stone munkájával. Egy olyan történetet vitt filmre, amit nagyjából mindenki ismer, mégis sikerült neki a mozi nagy részében fenntartani az izgalmat, s ezúttal is remek érzékkel castingoltak: az külön öröm, hogy szinte minden apró kis jelenetre jól választottak mellékszereplőket, de a legnagyobb húzás, amiért hálásak lehetünk, az Joseph Gordon-Levitt. Ezúttal még a szokásos önmagán is túltett, szinte teljesen átalakult a szerep kedvéért, a játéka pedig maximálisan kifogástalan.
A játékidő azonban egy picit hosszabbra nyúlt a kelleténél, emiatt néhány szakasz túlnyújtott és giccses. A problémák közül még sem ez a legégetőbb, sokkal inkább az, hogy a film szinte teljesen egyoldalú: számtalan kérdést csak felületesen érint, még többet fel sem tesz. Azt nem mondom, hogy Snowdent érinthetetlen hősként ábrázolja, de az biztos, hogy a másik oldal véleménye nem jelenik meg elég hangsúlyosan és az biztos, hogy a visszaemlékezések megszépítették a múltat a főszereplő számára.
Mindent összevetve azonban sikerült érdekessé és aránylag izgalmassá tennie Oliver Stone-nak a Snowden történetet, noha közel sem ez a legjobb film, amit a nagy öregtől kaptunk, elsősorban azért, mert nem merte meghúzni azokat a lépéseket és kérdéseket, amik igazán naggyá tették volna a filmet, úgy, hogy egy picit beleáll a másik oldalba is. (7/10)
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!