Az azóta az Érkezéssel és a Szárnyas fejvadász folytatással sci-fi zsenivé avanzsált Denis Villeneuve 2015-ben sikerre vitt egy akciófilmnek álcázott sötét tónusú thrillert.
A Sicario Emily Blunt, Josh Brolin és Benicio Del Toro főszereplésével ugyan egy picit megosztotta a nézőket, de a nép jelentős része imádta, méghozzá nagyon. Nem is csoda: az agyatlan akciólövöldék korában egy olyan “akciófilmet” kaptunk, ami a bugyuta megoldások helyett megtornáztatta az agyunkat is, ráadásul az érzékszerveinkkel sem bánt finoman.
A Sicario ugyanis sok mindennek nevezhető, de kellemes látnivalónak semmiképpen: itt a való világ elevenedett meg, nem a rózsaszín celluloid. Ugyanakkor Villeneuve-höz méltón egy pillanatig sem volt kapkodós, emiatt és a bő két órás játékideje miatt még inkább nyomasztóan hatott, ráadásul a film által ránk szabott béklyók alól egykönnyen nem is nyerhettünk feloldozást.
Ez pedig a mai mozinéző szemének-agyának egy kissé szokatlan (ahogy Villeneuve szinte összes alkotására igaz ez), a legtöbb fanyalgó épp azt vetette a készítők szemére, hogy jó-jó, de azért egy icipicit lehetett volna könnyedebb a film, akkor sem vesztett volna a varázsából.
Nos 3 évvel később itt a folytatás, ezúttal Emily Blunt és Villeneuve nélkül, s hogy kettejük közül ki hiányzott jobban, arra nemsokára fény derül.
Innentől pedig teljesen szubjektív vélemény következik. Én ugyanis, bár értem, hogy miért van hatalmas rajongótábora a Sicario-nak, nem értek egyet a magasztalással. Félre ne értsetek, nem volt rossz film, de bennem azért többször felsejlett, hogy egy nagyon jól felépített (félig) blöff az amit látok és a túlbonyolított felszín alatt ha megkapargatjuk, valójában közel sincs annyi tartalom, amennyit a film láttatni akar.
Mindezt a körítés sem tette fogyaszthatóbbá. Értem, hogy műfajilag az akció háttérbe szorult, de véleményem szerint túlságosan is, így a végén én (!) kaptam egy aránylag nehezen fogyasztható filmet, amely ugyan elgondolkodtatott, de nem hagyott elégtételt maga után.
Azoknak, akik hasonlóképpen vélekednek, a Sicario 2: A zsoldos sokkal jobban fog tetszeni. Stefano Sollima ugyan megpróbálta megőrizni az előd szellemiségét és atmoszféráját, de egy egész más úton indult el amikor a folytatást elkészítette.
Blunt karaktere számomra egyáltalán nem hiányzott, s noha folytatódik Alejandro sztorija, egyáltalán nem úgy, ahogy azt az első epizódban gondoltuk volna. Ezúttal Sollima maga mögött hagyta a Villeneuve-i mélységeket, helyette megpróbált összerakni egy stílusos és szerethető, valóban akciófilmet.
Örömmel jelentem, hogy sikerrel járt.
Tudom-tudom. Én vagyok az a filmfogyasztó, aki miatt a valódi művészeti értékkel bíró alkotások kihalófélben vannak. Nem tehetek róla, nekem ebben a műfajban ez a fajta megvalósítás sokkal jobban fekszik, s bár én is látom, hogy a folytatás közel sem olyan okos (vagy közel sem akar annyira okosnak látszani?) mint az előd, én sokkal jobban szórakoztam.
Azt is a film számlájára írhatnám, hogy az amúgy remekül felépített kartell háborúk témáját félredobva egy középszerű emberrablós sztorit helyezett a középpontba, de nem teszem. Mert ennek valójában nem volt jelentősége, hisz Toro és Brolin ellopták a show-t, az akciók pörgősek, jól felépítettek, a játékidő pedig úgy elröppent, mintha legalább fél órával rövidebb lett volna ez az epizód az elsőnél, holott papíron 1 perccel hosszabb.
Nem, nem fogják soha egy lapon emlegetni Villeneuve Sicarioájval. Mert az úgy kult, ahogy a mester megálmodta (még ha én nem is teljesen értem mitől is kult). De hogy az utóbbi időszak egyik, ha nem a legjobb akciófilmje volt számomra, az teljesen biztos.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!