Schwarzenegger visszatérhet a Predator 4-be




Schwarzenegger a Terminator: Genisys kétes sikere után egy másik sikercíméhez nyúlhat vissza, hiszen a neve ismét felmerült mint a Predator negyedik részének egyik főszereplője.

Anno 2014-ben robbant a hír, mely szerint a 20th Century Fox az igen izgalmas filmeket készítő Shane Black író-rendezőt kérte fel az új film elkészítésére és azóta is folynak a találgatások, hogy vajon miben lesz más mint a korábbi részek.

A kérdés továbbra is kérdés marad, az azonban érdekes fejlemény az ügyben, hogy a hónap elején Arnold Schwarzenegger és Black találkoztak. A színész ráadásul nem is titkolta, hogy a Predator 4-ben játszott esetleges visszatéréséről szólt a megbeszélés.

Feltehetően alig akad olyan olvasó, aki nem ismeri a Predator történetét illetve az egykori kormányzó abban betöltött szerepét, de azért leírom. A Ragadozóban egy elit katonai egység, melynek Dutch, azaz Schwarzi a vezetője és egy titkos bevetés közben belefutnak egy vadászó Predatorba, aki aztán szépen egyesével levadássza őket – de az osztrák tölggyel ő sem bír el.

predator_dutch_billyA folytatásban már a városba jutunk el, míg az Antal Nimród rendezte harmadikban az embereket vitték el a Ragadozók bolygójára.

És miért fontos a másik két rész felemlítése? Mert bár a legtöbben arra kíváncsiak, hogy vajon Dutch visszatér valamilyen formában a negyedik részben vagy sem, de engem az is foglalkoztat, hogy a másik két részben megismert katonák közül ki lesz még látható.

Érdekes lenne például, ha Black összehozná a Schwarzi-Danny Glover-Adrien Brody triót.



Ti mit gondoltok? Belefér még Schwarzenegger Dutch szerepébe, vagy fennáll a veszélye, hogy mire elkezdik a forgatást, addigra az osztrák tölgy már nagyon kiöregszik és nem tudja formába hozni magát?
-Ö.T.-
[fb_button]

12
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
9 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
lordstefanArtytomMr. Perversehutta Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

jericho
Vendég
jericho

nem tudom elképzelni hogy ilyen idösen felvegye a kesztyüt (vagyis az M134-est) és terepre menjen…de ki tudja…inkább tudom elképzelni mint a legendát aki már egyszer le tudta gyözni és mint “tanácsadóért” nyúlnak érte vissza…ez elég ahhoz hogy feltünjön a neve a stáblistán és újra egy párt alkossanak ragadozóval.
remélem jó lesz és kicsit retrós is…van még böven potenciál a témában/karakterben

FrankBlack
Vendég
FrankBlack

Egyébként külön érdekesség, hogy Shane Black az első Predator filmben játszotta a szemüveges fickót, Hawkins-t.

Alex
Vendég
Alex

miért lenne jó, ha az eredeti katonákat visszatennék, ha egyszer már meghaltak, hülyeség a felvetés…

polzoli
Vendég
polzoli

…és mi lenne, ha ezúttal ő lenne a ragadozó 🙂 ráadnak egy parókát meg a páncélt, vagy mit, és amikor lekapja a sisakot, akkor jön a meglepi 🙂

Homer
Vendég
Homer

Üdv
gondlom majd egy nyugdíjas Predator fog vadászi a nyugerekre, abban a nyugger klubban a hol Dush is tölti a nyugger napjait

Tanto
Vendég
Tanto

Amúgy az Antal Nimród féle harmadik rész óta nem készült egy újabb Predator film? Mintha láttam volna egy előzeteset arról…érdekesség, hogy az nem napjainkban, hanem a középkorban játszódik.

Anonim
Vendég
Anonim

Számomra az az akciófilmek világának egyik legnagyobb jelenete, amelyik részről kép is van a cikkben: “Azon a fán van valami!” Én várom nagyon és remélem benne lesz az öreg, biztosan tudnának neki valamilyen testhezálló szerepet adni. Akár folytatása is lehetne időben, amikor ez új rész játszódik már megöregedett és kész. Fegyverrel ugyanúgy tudna gyakni és “okos” csapdákat állítani, főleg ha vannak hozzá fiatalabb társai. Sőt én ezt az egészet elvinném a Ragadozók bolygójára, elképesztő dolgokat lehetne kitalálni. Megtervezni a bolygójukat, az ottani fákat erdőket, akár épületeket mindent. Valami olyasmi lehetne a sztori, hogy az űrhajóval a földre szállnak a ragadozók… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Mr. Perverse
Vendég
Mr. Perverse

Számomra az az akciófilmek világának egyik legnagyobb jelenete, amelyik részről kép is van a cikkben: “Azon a fán van valami!” Én várom nagyon és remélem benne lesz az öreg, biztosan tudnának neki valamilyen testhezálló szerepet adni. Akár folytatása is lehetne időben, amikor ez új rész játszódik már megöregedett és kész. Fegyverrel ugyanúgy tudna gyakni és “okos” csapdákat állítani, főleg ha vannak hozzá fiatalabb társai. Sőt én ezt az egészet elvinném a Ragadozók bolygójára, elképesztő dolgokat lehetne kitalálni. Megtervezni a bolygójukat, az ottani fákat erdőket, akár épületeket mindent. Valami olyasmi lehetne a sztori, hogy az űrhajóval a földre szállnak a ragadozók… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

lordstefan
Vendég
lordstefan

Talán annyi pontosítás, hogy a második részben nem katonák voltak, hanem rendőrök.