A Batman Superman ellen – Az igazság hajnala az elemzők előrejelzései alapján 120 millió dolláros bevételre számíthatott első hétvégéjén, melyet azonban lecsökkentettek a negatív kritikák hatására maximum 70-80 millióra.
Azonban a film rekorder lett!
A Batman Superman ellen – Az igazság hajnala kapcsán meglepően nagy volt a negatív és már-már lejárató hadjáratnak is beillő kritikusi kampány.
Ennek ellenére a film szépen kezdett, nyitónapján is rögtön rekordot döntött, ám ma beérkeztek az első hétvége eredményei, mely minden várakozást felülmúltak. A Superman Batman ellen ugyanis az előrejelzések alapján 120 milliós bevételre számíthatott saját hazájában, míg nemzetközileg 170 milliót predesztináltak az okosok.
Azonban a hivatalos bevételi adatok teljesen másként alakultak. Az Egyesült Államokban 170,1 millió dollárt kapott össze a bemutató óta, míg nemzetközileg 254 millióval nyitott a film.
Ezzel kialakult a 424,1 milliós összbevétel, ami abszolút rekord a szuperhősös filmek között. Az eddigi csúcstartó, a Marvel-féle Bosszúállók volt a maga 392,5 milliójával.
Egyébként a DC mozija a negyedik a nemzetközi sorrendben és csak a Harry Potter és a Halál ereklyéi – Második rész (483,2 millió), a Jurassic World (524,9 millió) és a Star Wars: Az ébredő Erő (529 millió) előzi meg.
-Ö.T.-
[fb_button]
várható volt hogy ez lesz, pedig elég szépen próbálták szándékosan lejáratni a filmet rengeteg helyen a neten, mintha direkt le lettek volna fizetve a kritikusok hogy csak fost írjanak róla, de azért az embereket nem lehet olyan könnyen hülyére venni, nem véletlenek a full telt házas mozik a Batman vs Superman filmnél, zseniális film lett méltó utódja a Sötét Lovag trilógiának, a DC megint óriási színvonalat tett le az asztalra, a Marvel felkötheti a gatyáját a Bosszúálok következő részeire mert az eddigi két bosszúálos film csak szódával ment el maximum, nem lehet mindig csak a látvánnyal operálni ideje lesz ráfeküdniük… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>
“Tudsz vérezni?”
“Mert fogsz!”