Pókember: Nincs hazaút (2021) – villámkritika

User Rating: 8

A Sony jól tudja, hogy az arany tojást tojó tyúk ott van a kezei közt és bizony ahogy most kiderült, azzal is tökéletesen tisztában vannak, hogy a nézők mire vágynak. 




A nézők ugyanis látványosan ki vannak éhezve a fanservice filmekre, és higgyétek el kedves olvasóim, hogy ha készült film mostanában, ami ennek maradéktalanul eleget tesz, akkor az a Pókember: Nincs hazaút.

Villámkritika, spoilermentesen.

A fonalat ugye ott engedtük el, hogy Peter inkognitója végleg a múlté, emiatt aztán meglehetősen nehéz sora kedvelt főhőseinknek. Olyannyira kibírhatatlanná válik a helyzet, hogy Peter végső elkeseredettségében Doctor Strange segítségét kéri, hogy valahogy tegye meg nem történté a lelepleződést.

Nem meglepő módon a terv azonban félig meddig kudarcot vall és a párhuzamos univerzumok összeeresztése nem várt gonoszok felbukkanását idézi elő, akikkel aztán muszáj valamit kezdeni.

A multiverzumok tehát összeeresztődnek, így aztán arra sincs elég időnk, hogy megfelelően felkészüljünk a cameo hegyekre, amiből olyan mennyiség jut erre a szűk két és fél órára, hogy csak kapkodjuk a fejünket.

Jon Watts és csapata pedig remek munkát végzett – nem hinném, hogy nagy spoiler lenne, de a három Pókember mozi közül messze ez lett a legerősebb -.

Ezúttal a kölyök Peter, aki eddig gyakorlatilag csak Vasember felkaroltjaként tudott mély nyomot hagyni, valódi vívódó hőssé válik, és Holland nagyon érzi ezt a figurát. Igen, jól sejtitek, a kezdeti – megszokott – vígjátékos hangulat egy idő után borúsabbá válik és a dráma bőven kap szerepet ebben a kalandban, ami történetileg akár az utolsó is lehetne ebben az érában, ám kötve hiszem, hogy a Sony és a Disney elzárná ezt a pénzcsapot.

Ugyanakkor a film közel sem hibátlan – még ha most a kezdeti pontok arra is engednek következtetni látatlanban -. Logikai bakik mellett a szokásos súlytalan összecsapások itt is megjelennek, ám valahogy ezt most sokkal könnyebben meg tudtam bocsátani, mint a korábbi Sony (Marvel) filmek esetében.

Tényleg villámkritikának szántam, mert semmit nem akarok lelőni előre – kerüljetek minden infót, higgyétek el, nem bánjátok meg – de ha idén csak egy szuperhősfilmet szeretnétek megnézni, akkor az ez legyen.

Ha nem kimondottan a hibákat keresitek, akkor maradéktalanul jól fogtok szórakozni, ilyet pedig rég mondtam szuperhősös filmre.




Hogy akkor mi a végszó? Hát az, hogy nekem még mindig Holland a kedvenc Pókemberem és azt hiszem ez már csak így is marad. Remélem még párszor azért láthatom őt ebben a szerepben.
Összegzés
Egy nagyon erős - ám nem hibátlan - pókos kalandot kaptunk. Végre.
8
Kiváló

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .