Megvan az új Han Solo




Hosszú keresgélés és számtalan pletyka után, úgy néz ki, hogy végre pont kerül a bizonytalanságok végére és megtörtént a kiválasztás, a stúdió kiszemelte a fiatal Han Solo-t megszemélyesítő színészt. Rengeteg többé-kevésbé félhivatalos pletyka látott napvilágot az elmúlt hónapokban, végül öt jelöltre szűkült a lista, ahogy arról két hónappal ezelőtt már írtunk is.

Az öt fiatalember közül pedig most megvan a befutó, aki nem más, mint Alden Ehrenreich. (érdekességképp megjegyezendő, hogy titeket is megkérdeztünk anno, hogy melyiküket látnátok szívesen a fiatal Han Solo-ként, avagy a fiatal Harrison Ford-ként, és ti egyöntetűen Taron Egerton-t választottátok volna). A fiatal színész már itt-ott bizonyította a tehetségét, noha még nincs túl nagy múltja a filmes világban, ez még önmagában nem probléma, gondoljunk csak bele egy pillanatra: sem Daisy Ridley, sem John Boyega nem volt épp közismert az Ébredő Erőt megelőzően).

Ehrenreich legemlékezetesebb alakításai a Lenyűgöző teremtmények Ethan Wate-je, illetve az Ave, Cézár! Hobie Doyle-ja, szóval ő azért már letett valamit az asztalra, noha világsztárnak még a legnagyobb jóindulattal sem nevezném.

alden-ehrenreich-could-be-the-star-of-the-young-han-solo-casting-wars-933815Hogy mennyire volt jó választás, az majd 2018 május 25-én kiderül, ekkor kerül a mozikba a második Egy Star Wars történet, ami Solo és Chewi kalandjait meséli majd el, egész pontosan azt, hogy hogyan jutottak el abba a bizonyos Mos Eisley-i kocsmába.

Egy dolog azonban bizonyos: ahhoz, hogy felhőtlenül élvezhessük majd az új érát, valahogy el kell engednünk Harrison Fordot. Ez pedig nagyon nehéz lesz, nem csak nekünk, rajongóknak, de a stúdiónak is.



Nekik ugyanis úgy kell pótolni a legendát, hogy az egyfelől méltó legyen rá, másfelől pedig ne utánozza, hanem megújítsa Ford felejthetetlen Han Soloját.
[fb_button]

12
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
9 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
TomasMikiKevinDreddZsolti Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Sábler Dávid
Vendég
Sábler Dávid

Feladták a leckét!! Kíváncsian várom! 🙂

Kece
Vendég
Kece

Mi lett Chris Pratt-el? Anno az Indiana Jones kapcsán került elő a neve, de ezen az alapon akár Solonak is elmenne.

Vakondok88
Vendég
Vakondok88

Hát a fiatal hang szóró annyira ellenszenves hogy szívlapáttal csapkodnám az arcát h valamelyest hasonlítson az eredeti hangszóróra 😀
Egyébként inkább hagyták volna meg az eredeti főszereplőt a hetedik részben mintsem ezt az agyon narkózott kis nyikhajt helyezzék bele a filmbe még akkor is ha nem az eredeti folytatás de sztem némi maszk munka és az eredeti hangszóró is jó lett volna.

kolo89
Vendég
kolo89

Chris Pratt lett volna az ideális-tökéletes választás! elég macsó és arcra stílusra is beleillett volna a szerepbe!

Puby
Vendég
Puby

Eddig is megvót az.

BlaBla
Vendég
BlaBla

Szerintem Antony Ingruber lenne az egyetlen elfogadható jelölt.
http://movieweb.com/should-this-guy-play-han-solo-in-a-star-wars-spin-off-movie/

Zsolti
Vendég
Zsolti

Minek kell egyáltalán új Han Solo? Az összes film amiben nem Harrison van csak elrontja az igazi Han Solo karakterét.

Dredd
Vendég
Dredd

Már gyermek koromban is mindig Han Solo akartam lenni miután láttam a SW-kat.
Engem kellett volna választaniuk a szerepre nem azt a műmájert!:-XD
Jó, megbocsájtom a tévedésüket.
Írhatnak nekem, ha jó gázsit kínálnak és egy tolmácsot, mert nem sokat beszélek
ám amerikaiul!:-XD
Az emil címem…. ááá, hagyjuk úgysem fognak megkeresni!:-XD

Tomas
Vendég
Tomas

Nem kellene új Han Solot keresni a Harrison Fordnál nem találnak jobbat!! Ez a legnagyobb baj hogy nincs egy új ötlete annak a szerencsétlen filmstudiónak mert ilyen műgyökerek dolgoznak ott is mint ez az új Han. Csináljanak egy új ütős sztorit új szereplőkel!