Oké, elismerem, ez a cím egy kissé túlságosan naiv és bizakodó, de mi már csak ilyenek maradunk. Nem tudom, hogy hány olvasónknak kell bemutatni Jay és Néma Bob párosát (könnyen lehet, hogy megérne egy külön bejegyzést ez a két kultikus figura), de gyanítom, hogy nem sokatok számára ismeretlenek ők. Nem csoda, hiszen már 22 éve szórakoztatnak minket.
Bizony, ennyire rohan az idő, 1994 végén mutatkozott be a Clerks, azaz a Shop-stop, ahol először felbukkant a duó, azóta pedig már jó pár filmben örvendeztettek meg minket (sőt, animációs sorozat is készült) gyerekbarátnak közel sem nevezhető humorukkal és nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de számomra mindkét karakter megunhatatlan, többek közt köszönhető ez Kevin Smith szövegeinek, no és persze az egész View Askewniverse univerzumnak.
Filmek ide, animációs sorozat oda, a két páros még nem tette tiszteletét hozzájuk méltó kaliberű játékban, pedig hát… őszintén: ki ne akarná a két jómadárral leigázni a világot? Na ugye.
Ugyanezek a gondolatok futottak át az Interabang Entertainment fejlesztőinek agyán is, amikor belevágtak a Jay és Néma Bob játékba, ami végül a Jay and Silent Bob: Chronic Blunt Punch nevet kapta, egyelőre azonban még ne fussunk ennyire előre, hiszen az, hogy egyáltalán elkészül(het), az elsősorban a nép akaratának köszönhető.
Ahhoz, hogy az ötletből valóság legyen, kellett a közösség ereje: majdnem félmillió dollárt gyűjtöttek össze a fig.co oldalon (400 ezer volt a cél), így megkezdődhet a fejlesztés. A játék egyébként egy kooperatív beat-’em-up lesz, ami megjelenik majd minden fontosabb platformra (PC, PS4, Xbox One, Mac) a tervek szerint valamikor 2018 elején.
Reméljük, hogy a projekt nem jut ugyanarra a sorsa, amire már jó pár közösségi finanszírozással induló az elmúlt időszakban és a fejlesztők nem tűnnek el, mint szürke szamár a ködben.
Hogy álltok a hírhez? Örültök, esetleg van még olyan legendás filmes karakter (karakterek), akiket szívesen látnátok viszont játék formájában?
[fb_button]
Sztár!