A jelek szerint Hollywoodban nem tanulnak a különböző bukásokból, főleg ha az valamely képregény köré épült. A Fantasztikus Négyes cseppet sem volt fantasztikus, az új elképzelés papíron biztosan jól nézett ki, de személyesen én is inkább a Jessica Alba és Chris Evans főszereplésével készített korábbi két részt nézem meg újra.
A tavalyi epizód, mellyel a készítők nem titkoltan szerették volna beépíteni a Marvel univerzumába a négyest – finoman szólva – nem sikerült valami fényesen. A film óriásit bukott, és ezért a tervezett folytatással kapcsolatban is olyan hírek érkeztek, hogy nem fog elkészülni. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy a készítők, akik közben egyébként megbékéltek és elfogadták, hogy feltehetően nem a stúdió hibázott hanem ők, és szeretnének belevágni a folytatásba.
„Nem csináltunk jó filmet és a világ is véleményt mondott róla és azt hiszem, jól látták a dolgot” – árulta el Simon Kinberg producer. „De nem lehet mindig jó filmet csinálni, erre nem mindenki képes. Azt hiszem pár dolgot eltaláltunk, de ugyanakkor rengeteg hibát követtünk el – olyan hibákat, melyekből tanultunk és többé nem követjük el. Szeretnénk csinálni még egy Fantasztikus Négyes filmet. Szeretnénk hűek maradni a képregények esszenciájához, mely derülátóbb, színesebb és humorosabb, mint mondjuk az X-Men. Azt hiszem mi egy sötétebb Fantasztikus Négyest készítettünk, ami jó ötletnek tűnt, de elrontottuk.”
A szereplők közül Michael B. Jordan már korábban jelezte, hogy szívesen visszatérne Fáklya szerepében, ugyanakkor szinte biztosan új rendezőt keresnének a Fantasztikus Négyes 2-nek. Josh Trank ugyanis mind a szettben mind pedig a bemutató után valóban elég amatőr módon viselkedett és a forgatáson épp Michael B. Jordannel verekedett össze.
Ti szeretnétek egy újabb Fantasztikus Négyes filmet látni? Vagy inkább lemondanátok róla és maximum a különböző csoportos filmekben látnátok őket szívesen Amerika kapitány és Vasember oldalán?
-Ö.T.-
[fb_button]
“Ti szeretnétek egy újabb Fantasztikus Négyes filmet látni?”
NEM !
Amíg a FOX-nál vannak a jogai a fantasztikus 4-esnek addig úgy sem lesz olyan film amiben a Vasemberrel és a többiekkel lesznek….
Az meg hogy a FOX csinál e egy ezredik rossz fimet az ő bajuk. 😀
Egyébként Sten Lee-t megkérdezték erről a filmről, hogy szerinte miért lett rossz.
És viccesen azt válaszolta, hogy azért mert nem volt benne cameo-ja…
Szerintem jöhetne még belőle, nekem bejött a sötétebb hangulat!! Hasonlóan kellen folytatni, csak jobb rendezővel!!
Igazából, én szeretnék látni egy olyan fantasztikus négyes filmet, ami úgy van megcsinálva, hogy nem ismétlem NEM!!!!! fekete a fáklya és fehér a láthatatlan nő, vagy ha az egyik fekete akkor legyen mindkettő az, és ne az hogy az egyik ilyen a másik olyan, mert ez a megoldás volt az ami miatt úgy gondoltam, hogy ezért én pénzt nem fogok adni. Ha komolyan gondolták ezt a kijelentést”Szeretnénk hűek maradni a képregények esszenciájához” akkor egy újabb remake-et kell készíteniük.
Csak akkor legyen, ha megint “érettebb” korúak lesznek a karakterek és nem 16év körüliek.
Elhiszem,hogy meg kell fogni a fiatalabb korosztályt is, de ne így, hogy minden szuperhős egyre fiatalabb lesz.
Pont ezért nem jött be a Polgárháborúban a Pókember sem- nem igazán látszik egyetemista korúnak (pedig az eredeti képregény onnan indít)
Szerintem ezek a sötétebb színek maradjanak csak meg a DC filmeknek,
ott azt várjuk meg némi brutalitást,
azt kapjuk,
a MARVEL filmektől meg világosabb humorosabb filmeket…
Isten ments még egy ilyen borzalmat!
Én maximum úgy látnék új filmet ha nem folytatják hanem teljesen előlröl kezdik.
Djcool nem tudom Te mit néztél a Polgárháborúban, de pókerember most először volt olyan, mint a képregényben…folyamatosan pofázott, és vicces volt. A többi pókember lelki nyomorék volt, a polgárháborúban láthattuk először pókembert a vásznon, a többi az csak szánalmas próbálkozás volt. A fantasztikus négyesből meg köszönjük, nem kérünk többet. A képregény, és a rajzfilm is katasztrofális, és unalmas volt. Nem tudom miért gondolják, hogy ebből lehet jó filmet csinálni….:)
Én már konkrétan utálom a szuperhős filmeket. Nem elég, hogy a sikeres szériákat is hányingerig erőltetik, de még a bukottakat is orrvérzésig akarják nyomni…. A legémelyítőbb viszont az, hogy mekkora áhítattal beszélnek egyesek arról, hogy X szuperhős filmjét vegyítsék Y-éval. Na és akkor mi van? Ki nem szarja le, hogy Vasember egy képkockán van Pókemberrel? Hú most már ettől vágja magát hanyat a közönség?
Nehogy véletlenül értelmes filmeket lássunk a moziban…
Először vártam, aztán elriadtam a filmtől a kritikák miatt. Végül egy gyengébb pillanatomban ránéztem a házimoziban és azóta se értem a fikázókat. Nem a világ legjobb filmje, de szerintem teljesen oké volt, jól szórakoztam. Szóval jöhet a második rész. Az már más kérdés, hogy pénzt nem adok ki érte…