3 Oscar-díj, megannyi emlékezetes szerep, egy felejthetetlen életmű: a már 79 éves Jack Nicholson jellemzői ezek. Olyan filmek zseniális alakításait köszönhetjük neki, mint a Száll a kakukk fészkére, a Ragyogás, vagy épp a Becéző szavak. Karrierje mégis kurtán-furcsán ért véget 2010-ben a közepes Honnan tudod? című romantikus drámával.
Hittük ezt egészen mostanáig. Nagyon úgy fest ugyanis a helyzet, hogy Nicholson visszatér a filmvászonra, méghozzá nem is akármilyen szerepben. A Toni Erdmann ugyanis nagyon magával ragadta a színészt és minden követ mozgósított, hogy mielőbb tető alá hozza a Paramount a remake-et, amiben ő játszaná -ki mást- mint az apát.
A film története szerint Nicholson mindent megtesz, hogy lánya életét, -amely egysíkú és csak a karrierje körül forog- valahogy jobbá tegye. Noha egyelőre nem tudni, hogy az amerikai változat milyen irányban változik majd, az eredeti, Maren Ade féle német verzió bár rengeteg humoros pillanatot tartogat, tulajdonképpen nem vígjáték.
Sokkal inkább az a fajta keserédes, számtalan tanulságot felvonultató kedves történet, ami apa és lánya egymásra találását mutatja be, s Jack Nicholson számára egy remek visszatérés lehetne – és egyben méltó lezárása utánozhatatlan életművének.
A lányát alakító színésznőt már megtalálták (Kristen Wiig), azonban a rendező és a forgatókönyvíró személye egyelőre még nem ismert. Hogy a film mikorra készülhet el, egyelőre arról sem szólnak a pletykák.
Persze felmerül a kérdés, hogy egy ilyen kiváló filmnek, mint a Toni Erdmann minek remake – pláne ilyen gyorsan, de azt hiszem efölött a kérdés fölött most a legtöbbünk zokszó nélkül képes szemet hunyni és egyszerűen csak örülünk, hogy Nicholson (legalább) még egyszer visszatér, mellette pedig bízhatunk abban, hogy a film minőségével sem gond, amire minden esély megvan, főképp, hogy Ade is részt vesz a munkálatokban -producerként-.
[fb_button]
új OSCAR — pipa.. De én egy jó kis vicces vidám filmben szeretném ismét látni, mint a Bakancslista.. Lesz ez még így se, Minden végzet nehéz..
Amikor valakit egy kőkemény drámába látunk, lehet jó alakítás, páratlan színészi játék, de ettől még nem fogok a mozinál sorban állni, de nem csak mert nem tudok rajta nevetni, hanem mert tőle nem ezt akarom látni.
Nézzétek meg a WestWorld HBO sorozatot.. kőkemény színészgárdával tolják.. és előbb érdekel mint egy maszlag.. és sorozatban ED HARRIS, ANTHONY HOPKINS !!
milyen hülye duma ez a “senki nem számitott rá” .a cikkiron kivül mindenki számitott rá