Íme az első Alien: Covenant képek




Javában zajlanak az Alien: Covenant munkálatai, melyről ma meg is jelentek az első fotók. Igaz, ezek a forgatásról kerültek ki, de ennek ellenére végre láthatunk valamit Ridley Scott új filmjéből.
Nem mindenki dobálta magát örömében amikor megtudta, hogy a 20th Century Fox Ridley Scott projektjét részesíti előnyben a valóban sokkal izgalmasabbnak tűnő Neill Blomkamp-féle Alien 5 helyett.

Mindenesetre az Alien: Covenant címet kapott film is izgatja azért a rajongók fantáziáját, hiszen nem csak a Prometheus 2. részét köszönthetjük a képében, hanem az 1979-es A nyolcadik utas: a Halál előzményeit bemutató filmet is.

Ma azonban végre megjelentek az első képek a forgatásról (katt ide) és így képet kaphatunk arról, mi is vár majd ránk a filmben. A legfontosabb, hogy a látottak alapján kapunk rögtön két új Xenomorphot, akik sivatagi környezetben harcolnak egymással. A másikon pedig rögtön négy fotón tekinthetünk meg egy valószínűsíthető mészárlás helyszínét. A sztoriról is megtudhattunk bizonyos részleteket.

A szinopszis szerint a Covenant kolonizáló hajó legénysége a galaxis egy távoli bolygójára jutnak el, melyről azt gondolják, hogy egy eddig fel nem fedezett aranybánya, maga a Paradicsom. A földet-érés után szembesülnek azzal a ténnyel, hogy ez egy sötét és veszélyes hely és az egyetlen emberszerű lakosa David, a Prometheus legénységének egyetlen túlélője.

A leírásból az is kiderül, hogy egyedül Michael Fassbender tér vissza a folytatásban és hogy a Covenant egy trilógia első darabja lesz. A stúdió tervei szerint ugyanis három filmet készítenek, melyekkel összekapcsolják a Prometheus eseményeit és az első Alien filmet.


Ti mit gondoltok? Érdekel egy ilyen köztes trilógia vagy inkább a folytatást szeretnétek Sigourney Weaverrel?
-Ö.T.-
[fb_button]

10
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
9 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
HesstegRezsidémonbyw951NorveghajosZantman Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Pope
Vendég
Pope

Érdekesen alakul a történet, mindenképp többet várok el tőle mint a Prométeusztól.

lor
Vendég
lor

“Érdekel egy ilyen köztes trilógia vagy inkább a folytatást szeretnétek Sigourney Weaverrel?”

Nekem mindegy, csak jó legyen 🙂

GrizzLee
Tag

Hogyne várnám!! Hajajj!
Nekem a Prometheus is tetszett, persze kicsit el kell vonatkoztatni a fő Alien részektől…

Ymlogg
Vendég
Ymlogg

Én is nagyon várom! A prometheus is tetszett, az előzmény trilógiának nagyon örülök! Egy fokkal talán jobban is mint az Alien 5-nek. 🙂

Tulokagy
Vendég
Tulokagy

Lássuk be, hogy az Alien filmek közül az első kettő volt nagyon jó, a harmadik elment, a negyedik pedig botrányosan rossz volt. Én személy szerint örülök, hogy előzmény trilógiát kapunk tiszta lappal és nem az “elcseszett” irányba viszik tovább a filmet…

Zantman
Vendég
Zantman

Kifejezetten jó volt az Prometheus, bár picit több lényt akciót vártam tőle, de ha abból indulok ki, hogy egy filmet tudni kell fokozni akkor teljesen jó úton van a csapat, mert nem lőtt el minden puskaport. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy megkezdődik lassan az “aratás” . 🙂
Nagyon várom a folytatás(ok)at!!!
Csak így tovább!

Norveghajos
Vendég
Norveghajos

Nekem a Prometheus nagyon bejott,fel kell ahhoz a filmhez nolni.

byw951
Vendég
byw951

Neil Blookamp pedig tutira megcsináta volna:(

Rezsidémon
Vendég
Rezsidémon

Az meg van, hogy az linkhez társított kép a st:beyond képét használja. Epic fail! Amúgy várós a film 😀 🙂