Így fest Newt az Alien 5-ben




Alig pár napja derült ki, hogy bár Ridley Scott Prometheus 2-je mellett tette le a 20th Century Fox a voksát, de ennek ellenére Neill Blomkamp Alien 5 projektje is szépen alakulgat. Ma pedig maga az író-rendező tett közzé egy vázlatot az egyik főszereplőről.

Ahogy azt már korábban is leírtuk, a 20th Century Fox a Prometheus folytatásaként aposztrofált Alien: Covenant mellett tette le a voksát és Ridley Scott filmje kapta meg a támogatást.

Azonban szerencsére az eredeti Alien folytatása, a még cím nélküli, szimplán Alien 5 munkacímen futó projekt -melynek forgatókönyve és a rendezői kreditje is Neill Blomkamp nevéhez fűződik- is halad a maga útján. Míg korábban csak azt hallottuk, hogy nincs leállítva a projekt, addig ma már kaptunk egy vázlatot az egyik főszereplőről is.

newtbigNewt eredetileg a harmadik rész elején meghal, azonban Blomkamp filmje az A bolygó neve: halál után veszi fel a fonalat és bár nem tesz úgy, mintha a harmadik-negyedik rész nem létezne, de nem is befolyásolják az ottani történések. Így Newt és Dwayne Hicks is „feltámadnak”, előbbi pedig a most megkapott vázlat alapján igen harcias amazonná cseperedett.

A rendező ráadásul az eredeti Newt-t szeretné visszakapni, azaz a mostanra a filmmel együtt öregedő, negyvenes Carrie Henn-t próbálja meggyőzni a visszatérésre.



Ez azért lesz nehéz, mert Henn az A bolygó neve: halál után fel is adta a színészkedést. Az azonban biztos, hogy Newt veheti át majd a stafétát Elen Ripley-től és vele folytatódhat majd az Alien-sorozat.
-Ö.T.-
[fb_button]

6
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
5 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
TulokagyNeduddgiIstvánstvnidkfaYmlogg Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Rob
Vendég
Rob

Newt nem kislányként hal meg a kriofülkében mikor a börtönbolygóra zuhannak? A temetésén is egy gyermektestet dobnak rongyba bugyolálva a forró katlanba.
Hiszen a zuhanásuk azután történik, hogy kidobják a királynőt és lefeküdnek aludni a második részben.
Itt szerintem szétesett a sztori.

Ymlogg
Vendég
Ymlogg

Bizony, ezt valahogy meg kell oldaniuk.

idkfa
Vendég
idkfa

Carrie Henn most kb. 120 kg, meredek lenne…
Valószínű, hogy a Darkhorse Comics Aliens sorozatából csipegetnek, amit amúgy nem bánnék.

Istvánstvn
Vendég
Istvánstvn

Láttunk már jópofa dagit például az X-Men-ben. Simán el tudnám képzelni Newtet amint fordulás közben a kezében lévő golyószórókkal előrefelé osztaná az áldást az alienekre, míg az övcsatjába szerelt lövölde még a másik irányba köpködi a golyókat… (hiába no, a pocak tehetetlensége:)

Neduddgi
Vendég
Neduddgi

Nem tudom mi lesz ebből, mert Elen Ripley nélkül én nem tudok egyetlen Alien filmet sem elképzelni. Ez megint csak a sokadik bőr lehúzása egy sikeres filmről. Legalábbis szerintem, de ettől még lehet jó, csak …