A Disney egyik örök klasszikusa az 1993-ban bemutatott Hókusz Pókusz, ami azon kevés filmek egyike, aminek hosszú időre volt szüksége, mire ezt a státuszt elérte.
Ugyanis kezdetben meglehetősen negatív volt a fogadtatása, aztán a VHS-korszak és a televíziós sugárzások idővel meghozták az eredményt és ma már egy igen komoly bázis emlegeti kedvenc halloweeni filmjeként. Noha hazánkban az ünnepnek nincs különösebb hagyománya (bár kezdeményezések azért már vannak egy ideje), a boszorkányos téma miatt nincs is túl nagy jelentősége, hiszen elsősorban az utánozhatatlan bája, humora, no és a három grácia alakítása az, ami sokadszorra is a képernyő elé szegezi az embereket.
Bette Midler, Kathy Najimy és Sarah Jessica Parker triója kétség kívül telitalálat volt, Kenny Ortega pedig remek érzékkel vegyítette a misztikumot a humorral, méghozzá úgy, hogy a történet egyaránt örömet okoz kicsiknek és nagyoknak.
A mérsékelt siker azonban azt hozta magával, hogy a folytatás ötletét a fiók mélyére rejtették és hozzá sem nyúltak közel három évtizedig. Egy kultfilm esetében persze mindig kérdéses, hogy ennyi idő elteltével érdemes (vagy inkább szabad)-e hozzányúlni és megpróbálni feléleszteni, ám valahol érthető, hogy végül a Hókusz Pókusz 2. zöld utat kapott és elkészült. Óriási kockázatot ugyanis nem vállalt vele a stúdió, hisz a zsáner amúgy is ritkán kap filmet, így az anyagi bukás igen valószínűtlen.
A folytatás az első film cselekményét kissé átdolgozva, két salemi tinédzser, Becca és Izzy (Whitney Peak és Belissa Escobedo) kalandjait követi, akik véletlenül életre keltik a boszorkányos Sanderson nővéreket, miközben a halloweeni rituáléjukat végzik. Hogy valahogy helyrehozzák az általuk okozott kalamajkát, a lányok versenyt futnak az idővel, hogy megakadályozzák a boszorkákat abban, hogy elrabolják a város zseniális polgármesterét (Tony Hale), hiszen így halhatatlanná válnának, ami az emberiség szempontjából nem lenne feltétlenül szerencsés.
A történelem időről-időre ismétli önmagát, erre a Hókusz Pókusz 2. is kitűnő példa
Mert ahogy az előd nem hatotta meg különösebben a kritikusokat, úgy gyaníthatóan a folytatást sem fogják agyon dicsérni. Nehéz eldönteni, hogy az elmúlt közel 30 év tette meg a hatását (és ebbe vaskosan beleszámítandó az is, hogy nézőként én is megöregedtem), vagy Anne Fletcher kapta el kevésbé a varázst, de kár lenne tagadnom, hogy számomra a második boszi kaland jóval kevésbé állt össze. Félre ne értsetek, nem egy rossz film ez, ám végig olyan érzésem volt, mintha ez sokkal inkább lenne egy főhajtás a nagy előd előtt, mintsem egy önállóan működő történet. Egymást követő szkeccsek sorozata, amikben hol működik a humor, hol nem (ez még nem feltétlen gond), ám ezek a jelenetek nem állnak össze igazán.
A trió ellenben még mindig szórakoztató és ügyesen kihasználták a modern kor vívmányaival történő szembesülés komikus pillanatait is, de… de ez még nem tűnik elégségesnek. Persze lehet, hogy gyerekszemmel épp olyan varázslatos, mint amilyen harminc éve az előd volt nekem, ám ami engem illet, én egy kicsit csalódott vagyok.
Szerintem a szerző nem ugyanazt a filmet nézte mint én. Ha a Hókusz Pókusz 2.-ről beszélünk akkor be kell látni, hogy ez a film teljesen rossz. Az, hogy lmbtqwszxy-propaganda van benne az egy dolog (elvileg gyerekfilmbe, de felnőttbe is minek?). De ettől függetlenül is borzasztó. Ripacskodó színészek, nagyjából mindenkit értek ezalatt és zéró történet. Csupán egymás után következő jelenetek amiket nem nagyon lehet egymásba kapcsolni. Az első rész teljesen élvezhető volt, jó színészekkel , némi félelemfaktor is érzékelhető volt benne. Ez viszont kidobott pénz és idő volt szerintem.