Többször belementem már abba a kérdésbe, hogy bizonyos színvonalt el nem érő filmek vajon miért készülhetnek el egyáltalán. Tudjátok, arról beszélek, amiről süt, hogy egyszerűen pocsék lesz, aminél nem ízlés vagy épp hangulat kérdése az, hogy milyennek látjuk.
Mert -ne is tagadjuk- vannak olyan filmek, amelyeknél egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy amikor a készítők ránéztek a forgatókönyvre, netán vágás előtt a nyersanyagra, vagy épp a kész termékre, akkor ne lábadt volna könnybe szemük a röhögéstől, hogy mekkora celluloidszemetet sikerült összehozniuk. S bár tuti, hogy menet közben is nagyon jól tudták, hogy amit csinálnak az az értékelhetetlenség határát súrolja, zokszó nélkül végigvitték a melót. Mert mindenek ellenére valaki(k) ezt pénzzel támogatják. Előtte, közben és a forgalmazást követően is.
Nos erre szokták azt mondani, hogy a rossz filmek azért készülnek, mert mindenkinek kell gyakorolnia valamin. Ez logikus is, egy mozin hatalmas stáb dolgozik, meg kell szerezni a rutint, tapasztalni kell: erre nem alkalmas egy dollár-százmilliós projekt. Csakhogy az (elsősorban) ilyen céllal készült alkotások nem kerülnek moziba.
A Felelsz vagy mersz -mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja- nem ez a kategória. Sokkal inkább az elmúlt évek “csináljunk kreatív horrort kevés pénzből-nagy ötletből és kaszáljunk vele sokat” elvét követi, a bibi mindösszesen annyi, hogy hiányzik belőle a kreatív rész. Meg a nagy ötlet.
A kevés pénz az pipa. Sajnos olyannyira pipa, hogy a technikai megoldásokról süt, hogy a büdzsé nagy részét elkólázták. Igen. Úgy.
Most jönne az a rész, hogy szabadkozom a hosszú bevezetőért, mert a történet elemzésének és kritizálásának rovására ment, de ezúttal erről szó sincs. Inkább megpróbáltam egy picit mögé nézni annak, hogy miért születhetett meg ez a film, miért került moziba és miért pazarolnál el bő másfél órát az életedből a megtekintésével. Az utóbbira megtaláltam a választ: semmiért.
Egy mexikói nyaralás során egy baráti banda egy tök idegen sugallatára felelsz vagy merszet kezd el játszani egy isten háta mögötti ódon templomban. A móka rosszul sül el, egy démon jól megszállja a játékot és elég komoly retorziókkal tarkítja a játékot: ezúttal életre-halál megy az “üvegezés”.
Ennyi. Végső állomás bugyuta verziója, amiben egyetlen olyan elem sincs, ami legalább minimálisan megközelítené azt a produkciót. A színészgárda gyalázatos, a karakterek annyira egysíkúak, hogy semmilyen érzelmet nem képesek kiváltani a nézőből (izgalmat, drukkolást, szomorúságot meg aztán végképp nem), technikailag pedig valahol a kilencvenes évek elején kullog, noha
ha jobban belegondolok, akkoriban 486-os gépekkel leraktak egy Jurassic Parkot az asztalra.
Szóval nem, még azon a szinten sem kullog. Egyszerűen képtelen vagyok belekapaszkodni valamibe, ami miatt legalább a legelvetemültebbeknek ajánlhatnám, úgyhogy nem is teszem, inkább feladom.
Egyszerűen csak ne nézzétek meg. Nem érdemes.
Drágám mi a szarnak adtál erre 2 csillagot? Felet sem érdemel baszod nem hogy kettőt.