I Feel Pretty (2018) – kritika

Amy Schumert lehet nagyon szeretni, és lehet nagyon utálni is. Az biztos, hogy ő egy igazi jelenség.

Pedig amikor elindult a pályán, nem választott magának túlságosan rögös utat. Belenézett a tükörbe, látta, hogy itt-ott bizony van rajta némi felesleg, aminek a ledolgozásáért ő aztán egy lépést nem tesz, nosza, figurázzuk ki saját magunkat és már meg is van a stand-up comedy alapanyaga.

A recept pedig nagyjából tényleg ennyi (volt).Aztán jött Judd Apatow, akinek a nevét azt hiszem nem kell magyaráznom, és a Kész katasztrófával a világhír tetejéig repítette ezt a nagyszájú, túlságosan is nyílt, semmit, de leginkább önmagát nem tisztelő lányt.

Aztán következett a Goldie Hawn-os kaland, ami nem szólt akkorát amekkorát vártak volna a nagy visszatéréstől (noha bevallom őszintén, én egész jól szórakoztam rajta), most pedig itt tartunk, az I Feel Pretty-nél, ami aztán tényleg egyenesen Schumerre lett szabva.

Főszereplőnk Renee (Schumer) a tipikus önbizalomhiányos harmincas megtestesítője: nem tetszik neki az élete, nem tetszik a melója, nem tetszik amerre halad, de legfőképpen nem tetszik az, amit akkor lát, amikor belenéz a tükörbe.

Aztán spinning közben jól beveri a kobakját, aminek a hatására már egészen mást lát, ha a tükörbe néz: egy igazi bombázót. Ettől pedig megjön az önbizalom, talán túlságosan is, és a megváltozott gondolkodásmóddal együtt jön az új munka, az új pasi és az új szemléletmód… mígnem aztán egy picit elszalad a ló és Renee túlzásba esik a saját bombaságát illetően.

Oké, ez a cikk (és a film) nyilván nem azoknak szól, akik tiszta szívükből rühellik Schumert. Nekik nyilván eszük ágában sincs megnézni a filmet (teljesen érthető módon).

Aki azonban általában jól mulatnak a művésznő stílusán, netán követték a stand-upos karrierjét, azok velem együtt rendkívül csalódottak lesznek.

Mert Schumer varázsa tényleg abban rejlik, hogy már-már rendkívül prosztó módon nyilatkozik – elsősorban saját magáról, a nemiségéről, a hibáiról, az egész tökéletlen létéről. Vulgárisan, estenként gyomorforgatóan.

Valamiért azonban az I Feel Pretty készítőinek (vagy már magának a stúdiónak) inába szállt a bátorsága és lekorlátozták az egész projektet: csináltak belőle egy PG-13 (nálunk 12-es karikás) besorolású bugyuta vígjátékocskát, amiből pont az hiányzik, amiért a rajongók ezt igazán szerették volna.

Az alpári gusztustalan szókimondó Amy Schumer.

Enélkül pedig… nos nem több egy tucatvígjátéknál, amiben pont a megfelelő poén előtt harapják el a szót, pont a legjobb pillanatban kapják el a kamerát.

Hatalmas kihagyott ziccer ez (amit úgy is utált volna minimum az emberek fele), mert pont a lelket ölték ki belőle. Ezért nagyon nagy kár, noha így is el lehet rajta mosolyogni és azért valamennyire így is átüt Schumer “bája”, de ez nem az a film, amire számítottunk.