Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Rajhona Ádám, Jászai Mari-díjas magyar színész, szinkronszínész, érdemes művész, adta hírül a Vígszínház, mely a művészt saját halottjának tekinti. 40 filmben és tévéjátékban láthattuk 40 év alatt, a színházban pedig olyan alakításokat köszönhetünk neki, mint amilyen a III. Richárd, a Tartuffe, a Bánk Bán, vagy Csehov Ivanova.
Ebben az évben a Haramiák, a Hegedűs a háztetőn, illetve Az élet mint olyan című darabokban játszott, legutóbb pedig a 2016-os, Gondolj rám című Kern András filmben láthattuk őt.
Páratlan játéka mellett hangja is felejthetetlen: az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész volt, legismertebb alakítása talán a Vissza a jövőbe trilógia Dr. Emmett Brown-jának szinkronja volt, emellett azonban számtalan híres színésznek kölcsönözte a hangját, a legtöbbször Tommy Lee Jones-t, illetve Gene Hackman-t keltette életre magyar nyelven.

MTI/Kollányi Péter
Rajhona Ádám 1943 december 12-én született Marosvásárhelyen, 1966-tól 1974-ig a temesvári Állami Magyar Színház tagja volt, majd Magyarországra költözött, ahol 1975-től 1982-ig a kaposvári Csiky Gergely Színház, 1982–1989 között a budapesti Katona József Színház, 1990 és 1991 között a Veszprémi Petőfi Színház, 1991-től 1995-ig pedig a kecskeméti Katona József Színház tagja volt, ezt követően szerződött a Vígszínházhoz 1998-ban, amelynek tagja volt haláláig.
Rajhona Ádám 72 éves volt.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!