Kelly Fremon Craig rendesen beletalált a közepébe, hiszen a The Edge of Seventeen az utóbbi évek legjobb tini felnövés mozijának kiáltották ki, és bár ezt talán egy icipicit túlzásnak érzem, mindenképpen van ebben a megállapításban igazság.
A legnagyobb “hibája”, hogy Craig kezdő rendezőként nem mert elég bátor lenni. Igen, ez főképp azok számára hangzik talán furcsán, akik már látták a filmet, szerették és utána olvassák soraimat, de ha őszinték akarunk lenni, akkor ki kell mondani: a The Edge of Seventeen még csak helyenként sem különösebben eredeti.
A varázsa egész másban rejlik: a megvalósításban. Mert az bizony csillagos ötös. Ehhez persze kellett Craig forgatókönyve is, rendezése is, de legfőképpen kellett hozzá egy Hailee Steinfeld, akinél jobb színésznőt nem is választhattak volna a főszerepre. (no és persze Woody Harrelson-ról se feledkezzünk meg, mellékszerepe sajnos aránylag kevés játékidőt biztosít, de annak minden másodperce kincs).
Felnövéstörténet lévén nem titok, hogy mivel állunk szemben: főszereplőnk Nadine (Hailee Steinfeld), egy kívülről teljesen átlagos, 17 éves lány.
Egy tini, aki nem igazán találja a helyét, se az iskolában, se az életben, se a kortársai közt.
Egyetlen barátja van csupán, Krista (Haley Lu Richardson), sajnos benne is csalódnia kell, így egyre inkább úgy érzi, hogy egyedül marad a világban.
Abban a világban, ami számunkra, felnőttek számára talán nem tartogat valós és mély problémákat, de belülről, egy tini szemével ez korántsem ilyen egyszerű. Talán sokunkban ott élnek még élénken az emlékek és talán sokunk számára fájdalmasan ismerős lesz Nadine világszemlélete, problémái, kilátástalansága. Mert ez -mármint főhősnőnk lelki világa- nem csak kitűnően van ábrázolva, de úgyszintén parádésan van vászonra víve Hailee alakításának köszönhetően.
Furfangos, kiszámíthatatlan csavarokat, mellbevágó fordulatokat azonban ne várjunk. Ahogy mondtam is, Craig ezen a téren nem tudott elég bátor lenni és a szokásos alapelemekből építkezik – szerencsére a kötőanyag elsőosztályú, így a végeredmény is emlékezetes, noha nem hibátlan.
Néhol egy picit leül (bátrabban lehetett volna vágni) és sokszor tör ránk a déjà vu, de mindeközben annyira jó elegye a humornak, a drámának, az érzelmeknek és a Z generáció mindennapi problémáinak, hogy nem tudjuk nem imádni.
A The Edge of Seventeen ugyanis egy olyan film, amin egyszerre nevetünk és sírunk, de talán épp ez mutatja, hogy mennyire élet közeli lett a megvalósítás. Remélem, hogy Craig-től még sok hasonló alkotás érkezik a következő években.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!