Egy igazán jó westernhez nincs szükség sok mindenre. Marcona férfiak, borostás arcok, villámló tekintetek -no és pisztolyok-, és persze a nyers valójában ábrázolt kőkemény valóság, ahol az emberéletet még más mércével mérték és az igazság, ha volt ilyen, ritkán jött szembe a poros utakon.
Kieran Darcy-Smith második nagyjátékfilmje szinte minden összetevővel jól operál, leszámítva egyet, sajnos épp a legfontosabbat: képtelen atmoszférát teremteni a vadnyugati történetnek. Pedig a forgatókönyv egyáltalán nem volt rossz, gonosz leszek, de leírom: egy hozzáértő ebből sokkal jobb mozit varázsolt volna.
Már csak azért is, mert a két főszerepre nem akármilyen figurákat sikerült megnyerni: David Kingstone Texas Ranger-t Liam Hemsworth, míg ellenfelét, Abraham-et Woody Harrelson kelti életre. No de lássuk akkor, hogy hol csúszik el a dolog, miért is vagyok ennyire elégedetlen.
Kingstone-t, a törvény emberét egy koszfészekbe küldik, hogy derítse ki, mi okozza a mexikóiak gyakori elhalálozását. Az egyszerű(nek tűnő) nyomozás azonban nem várt fordulatot vesz, amikor rájön, hogy a helyi kiskirály, Abraham felelős az apja haláláért. Göngyölítse fel az ügyet, amivel megbízták? Vagy engedjen a kísértésnek és foglalkozzon a bosszúval?
Noha izmos spoilerek nélkül meglehetősen nehéz mélyen belemenni a hibák sorába, megpróbálom. Szóval a film legnagyobb hibája, hogy a készítők maguk sem tudták pontosan milyen westernt is akarnak faragni a forgatókönyvből, így biztos ami biztos alapon mindenből került bele egy csipettel. Van itt horror elem, misztikum, bosszú, kapunk egy bögrényi drámát is, hogy aztán a végeredmény pontosan olyan semmilyen legyen, mint amilyennek várnánk egy ilyen maszlagot. Mert pontosan abból nincs benne egy falatnyi sem, amiből a legtöbb kellene: poros, mocskos, kemény westernből.
Egy alapvetően jó forgatókönyvből hogy hogyan tudtak ilyen logikai bakikkal teli, hézagos sztorit összehozni, az számomra teljesen érthetetlen, nem spoilerezek, de nincs is rá szükség, észre fogjátok venni, hogy mikre gondolok.
Apropó horror és misztikum: ne úgy tessék elképzelni, hogy végig a körmünket rágjuk, a The Duel legnagyobb részében a szócséplés megy, rengeteg a dialógus – és sajnos ha a felét kivágták volna, akkor sem lenne hiányérzetünk.
Az egyetlen, amit igazán dicsérni tudok, az a színészgárda teljesítménye. Mindenki kihozta magából a maximumot, Woody megint zseniális, csak úgy, mint ahogy mindig, ez azonban nem elég az üdvösséghez. Egy westernnek nem ilyennek kell lennie, nem ezt várjuk: a lassú, feszült westernhez pedig Kieran Darcy-Smith-nél jóval tehetségesebb rendező szükséges.
Nem azt mondom persze, hogy nézhetetlen, de még az elmúlt évek aránylag szűkös western felhozatalában is találunk tucatszám jobbakat – jobban jártok, ha egy régi klasszikust vesztek elő inkább.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!