Elsőre talán fura ötletnek hatott egy horror-univerzum felépítése, ám James Wan a két Conjuring filmmel bebizonyította, hogy ennek bizony lehet létjogosultsága.
Hogy az évek-évtizedek alatt mi, nézők lettünk egyre válogatósabbak, vagy a horror műfaja kopott meg ennyire, azt nem lenne egyszerű eldönteni, viszont azt hiszem, hogy sokan érzitek azt velem együtt, hogy a régebbi ijesztgetős-borzongatós filmek valahogy jobban működtek, és az ezredfordulót követően a minőség valahogy erős hanyatlásnak indult.
Persze nagyon nem egyszerű műfaj ez, én ezt aláírom. A feszültségkeltés (és főleg a fenntartás) az hatalmas precizitást igényel, rég nem elégséges az, hogy telepakoljuk jumpscare hegyekkel a filmet, aztán a nép majd jókat sikít rajta.
Néha persze becsúszik egy-egy emlékezetes alkotás, de az elmúlt évtized talán legkellemesebb (kommersz) horrormeglepetése James Wan 2013-as Démonok között-je. Nem kell magyarázni, hogy Wan mennyire ért a feszültségkeltéshez, ráadásul nagyon jó érzékkel nyúlt a témához: a Warren házaspár igaz (“”) történetei már a vélt, vagy valós igazságtartalom miatt is megborzongatják az egyszeri néző hátán a szőrt.
Innen pedig csak hab volt a tortán, hogy a Patrick Wilson – Vera Farmiga páros kémiája milyen jól működött, azaz a siker nem lehetett kérdéses, ahogy a folytatás sem és azzal együtt a szép lassú univerzumépítés.
Nem ragoznám túl ezt a részt, de annyit mindenképpen megjegyeznék, hogy vitán felül a Conjuring első és második része (ebben a sorrendben) a legerősebb filmjei ennek az univerzumnak, a többi erősen felejthető kategória.
A siker azonban nagy úr, így csak idő kérdése volt, hogy mikor érkezik majd a harmadik Conjuring felvonás, ami egy nagyon jó sztorialapot kapott, Arne Cheyenne Johnson történetét, aki az első olyan gyilkos volt az USA történetében, akit úgy próbáltak meg felmentetni, hogy nem evilági felbujtót okoltak a fiú tettéért. Ennél többet a sztoriról nem írnék, akit esetleg érdekel, az kattintson a névre és a Wikipedian mindent el tud olvasni róla.
Kétségkívül érdekes és meghökkentő Arne “sztorija”, a belőle készült film sajnos ezt már nem mondhatja el magáról.
A lebilincselő (mármint a valóságban) bírósági tárgyalás helyett ugyanis a film egy egész más (fiktív) irányba kanyarodik el, és teszi ezt úgy, hogy a nézőnek igazándiból nem sok mindenért kell aggódnia.
Az első pillanattól kezdve tudjuk, hogy ki bűnös és ki ártatlan, nincs misztikum, igazándiból csak végig kell sétálnunk Warrenékkel az úton, és hagyni, hogy néhányszor ránk ijesszenek, de a megszokott bőr alá kúszó félelmet ezúttal ne várjuk, mert nem fog megérkezni.
Nyilván lehet, hogy nincs igazam, de én úgy hiszem, hogy James Wan volt ezeknek a filmeknek a szíve és a lelke. Félre ne értsetek: ez még így is korrekt iparosmunka, ami a nagy tömegből egy picit felfelé lóg ki, de összességében meg sem közelíti az első két film minőségét.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!