Cronos: The New Dawn – játékteszt

Ha valaki az utóbbi években kicsit is követte a túlélő-horror szcénát, annak a Cronos: The New Dawn neve már a bejelentésekor gyanúsan ismerősen csengett. A műfajban mindig is ott lapult a kettősség: egyrészt mind imádjuk a félelemre építő, borzongással átitatott játékokat, másrészt ha a készítők túl nagyot markolnak, abból sokszor hatalmas zakó lesz. 

A Cronos azonban első pillantásra is másnak tűnt. Nem véletlen, hogy a kiadók marketingje folyamatosan úgy nyomatta a szlogent: „ez lesz az új generáció Dead Space-e”. Ez elsőre ugyan szemtelen kijelentésnek hangzik, de a játék tényleg rájátszik a nagy elődök örökségére, és nem is titkoltan. A kérdés persze adott: sikerült-e eljutni odáig, hogy tényleg méltó legyen a címre, vagy csak egy újabb, hangzatos, de középszerű próbálkozásról van szó?

Cronos: The New Dawn – a hajnali rettegés foka

Egy új világ hajnalán – történet és világépítés

A Cronos: The New Dawn története egy klasszikus sci-fi/horror alaphelyzetből indul: egy expedíció tagjaként egy elhagyatott űrbázison találjuk magunkat, amelyről eleinte nem tudjuk, pontosan mi történt vele. Kihalt folyosók, villogó neonfények, fémes nyikorgás minden sarkon – klisé? Naná. De ami itt működik, az az aprólékosan kidolgozott világ és az a furcsa, nyomasztó atmoszféra, ami a legelső percben áthúzza a játékost a képernyő másik oldalára.

A narratíva rétegzett: van a felszíni történet – túlélni és kideríteni, mi ment félre –, de ott vannak a háttérben szétszórt naplók, hangfelvételek, titkos laborfeljegyzések is, amelyekből fokozatosan bontakozik ki, hogy a Cronos-projekt nem csupán egy egyszerű kutatás volt, hanem egy kísérlet a biológiai evolúció mesterséges befolyásolására.

A végeredmény? Nos, annyit elárulhatok: nem happy end.

A világépítés egyik legnagyobb erőssége, hogy a pályák tényleg mesélnek. Az összerogyott falak, a szétroncsolt gépterem, az elhagyott kantin mind arról árulkodnak, hogy itt valami rettenetes történt. Az ember szinte várja, hogy bármelyik ajtó mögül előugorjon egy torzszülött, és hát… előbb-utóbb meg is kapja.

Játékmenet – túlélni bármi áron

A Cronos játékmenete valahol félúton van a klasszikus túlélő-horror és a modern akcióorientált játékok között. Fegyvert kapunk persze, többfélét is – kezdve a jól ismert pisztolytól a plazmafegyverig –, de a készítők nagyon ügyeltek rá, hogy soha ne érezzük magunkat túl erősnek. A lőszer szűkmarkúan adagolt, a gyógyító eszközök szintén ritkák, így a feszültség végig jelen van.

A harcok önmagukban nem forradalmiak, de elég feszesek ahhoz, hogy minden összecsapásnak legyen tétje.

Az ellenfelek változatosak: zombiszerű mutánsok, hatalmas páncélozott szörnyek, nyálkás, gyors mozgású lények, akik az árnyékból támadnak. Van, hogy jobb menekülni, mint beleállni a harcba – és ezt a játék díjazza is.

Külön ki kell emelni a fény-árnyék játékot. Nemcsak hangulati elem, hanem konkrét játékmeneti faktor: vannak lények, amelyek a sötétben szinte láthatatlanok, így a zseblámpa használata létfontosságú, ugyanakkor felfedi a pozíciónkat is. Ez a kettősség folyamatos stresszben tartja a játékost – már csak ezért is jó, ha erős az idegrendszerünk, mielőtt belekezdünk.

Az inventory-rendszer minimalista, kicsit a Resident Evil klasszikus korszakát idézi: limitált hely, állandó pakolgatás, hogy elférjen még egy töltény, vagy inkább eldobom a felesleges elsősegélycsomagot? Ez a mikromenedzsment régi motorosként kellemes nosztalgia, újoncként viszont garantáltan felnyomja a vérnyomást.

Grafika és hangulat – a horror lelke

A Cronos: The New Dawn vizuálisan nem a legszebb játék a piacon, de hangulatában simán a csúcs közelében van.

A textúrák helyenként elnagyoltak, az arcmodellek kissé merevek, de ezeket bőven feledteti a pályadizájn és a fények mesteri használata. A szűk folyosók, a sötét hangárok, a villódzó kontrollpanelek olyan atmoszférát teremtenek, amitől az embernek végig ott marad a gyomrában az a bizonyos gombóc.

A hangdizájn pedig egyszerűen kiváló. Az apró zajok – távoli sikoly, csövekben csordogáló víz, egy félresikerült lépés visszhangja – mind-mind hozzáadnak a rettegéshez. A zenét a minimalizmus jellemzi: néha csak egy-egy komor basszushang, vagy hirtelen felcsapó vonósok, amelyek pontosan akkor szólalnak meg, amikor a legkevésbé számítanánk rá.

Technikai oldal

A játék stabil, de nem hibátlan. PC-n kifejezetten jól fut, közepes gépen is élvezhető, viszont konzolon – főleg a régebbi generáción – akadnak teljesítménygondok, frame dropok. Egyes bugok előfordulnak, például beragadó ellenfelek vagy glitchek a pályák szélén, de semmi olyasmi, ami teljesen játszhatatlanná tenné. A fejlesztők folyamatosan ígérik a patcheket, szóval ez idővel még javulhat.

A Cronos: The New Dawn nem forradalmasítja a túlélő-horror műfajt, de nem is ez a célja. Sokkal inkább egy tisztelgés a nagy elődök előtt, miközben hozzátesz néhány saját ötletet – főleg a fény és sötétség játékmenetbe való beemelésével. Nem hibátlan, vannak technikai döccenők, és a történet is néhol túl ismerős, de az atmoszféra, a feszültség és a valódi félelemérzet miatt mégis kiemelkedik a mai kínálatból.