Ha van olyan filmes téma, amit már ezer meg egyszer feldolgoztak és az összes lehetségesnek tűnő variációt megmutatták már, akkor biztos, hogy a bankrablás az ilyen. Volt már aprócska mellékszál egy Batman film elején, volt már vígjáték központi eleme, és persze számtalanszor adott alapot akciófilmhez, vagy thrillerhez.
Bár néha találkoztunk már különlegesebb megoldásokkal, a legtöbbször a főbb elemek megjelentek. Furgon fékez a bank épülete előtt, abból maszkos fegyveresek pattannak ki, akik aztán berobognak, ráijesztenek az ott dolgozókra és az épp betévedt ügyfelekre, majd indul a kirámolás.
Néha akad egy bátor alkalmazott, aki megnyomja a pánikgombot, csak hogy az események még jobban felgyorsuljanak és a szervek a vártnál is előbb érjenek a helyszínre.
Bankrablás elkövetnek magányosan, néha párban, de a tuti recept az, ha kisebb csoportban hajtják végre az akciót. Így mindenre megvan az aktuális emberke: nem maradnak egyedül a túszok, lehet tárgyalni, no és persze ezzel párhuzamosan feltörni a széfeket, kazettákat a zsákmány reményében.
Ha ez megvan -és az igazán profiknak ehhez nem kell sok idő-, akkor jön a legnehezebb rész. Olajra kell lépni.
Ez akkor sem egyszerű, ha a zsaruk még nincsenek a helyszínen, de ha már körbevették az épületet, akkor szinte lehetetlennek tűnik. Tárgyalni kell, alkudozni, gépet rendelni és persze észben tartani, hogy a hatóság nem a kívánságainkat lesi, csak az időt húzza. Az időt, amit arra használnak, hogy kitalálják mikor és hogy rohanjanak le. Ki lehet kerülni egy ilyen csávából élve, ráadásul a szajréval?
A Cien anos de perdón argentin-spanyol film pontosan ezt az unalomig ismert, klisés sztorit hozta el nekünk. Hat fickó az évtized felhőszakadásában megáll a valenciai bank előtt a furgonnal, kipattannak, bezúznak és teljes gőzzel nekilátnak bankot rabolni. A kazettákból szépen potyognak az 500 eurós bankók, s bár a rendőrök már ott lihegnek, ez nem zavarja a bandát, hisz megvan a terv a szökésre. Egy gond van: nem számoltak az esővel, ami meglehetősen megnehezíti az alagúton való kijutást.
Arról nem is beszélve, hogy a pénzmag csupán kellemes mellékes; egész másért jöttek ők. A 314-es kazetta tartalma kell, ami nem akármit rejt. A körülményeket figyelembe véve lehet, hogy a szabadulásuk kulcsát is egyben.
Oké, az igazság az, hogy szerettem a filmet. Szívesen mondanám azt, hogy ügyesen felborították a kliséket és egy merőben újszerű megoldással rukkoltak ki a bankrablós témát illetően, de akkor hazudnék. A fent felsoroltak mind igazak a mozira, mégsem éreztem azt egy pillanatig sem, hogy ‘ne már megint ez… hát semmi újat nem tudnak kitalálni?’.
Ugyanis pont annyit sikerült csavarni a sztorin, hogy végig érdekessé váljon (ráadásul ha szereted a spanyol-argentin filmek hangulatát, képi világát, akkor az egy hatalmas plusz pont).
Amit fontos hozzátennem, hogy ez nem egy akciófilm. Bár pörgősen indul és a későbbiekben is van benne egy-két jelenet, ahol fegyvert ragadnak, ez inkább amolyan politikai thrillerféleség, ahol a ki-kivel van, kinek mi a valódi célja, ki ver át végül kit kérdések fognak bennünket foglalkoztatni, nem a véres akció.
De ez nem is baj. A másfél óra gyorsan elröppen, köszönhetően a feszes történetnek és az izgalmas karaktereknek. Néhol ugyan picit túlzásba estek a káromkodásokkal és ha őszinte akarok lenni, vannak részek, amikor egy kicsit leül, én jól szórakoztam. Akik vevők erre a stílusra, azoknak bátran ajánlom, nem fognak csalódni, noha azt sem állítom, hogy a film képében megtalálják az új kedvencüket.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!