David Leitch neve egyet jelent a laza, határokat nem ismerő – de legalábbis tiszteletben nem tartó – humorral, no és persze rengeteg akcióval.
A Deadpool 2 és a Halálos iramban: Hobbs és Shaw rendezője már-már garanciát jelent a felhőtlen szórakozásra, ráadásul a Gyilkos járat esetében egy olyan szereplőgárdát kapott, ami után bárki megnyalná mind a tíz ujját.
Őszinte leszek, ez egyike azon eseteknek, amikor értetlenül állok a kritikák és az interneten olvasható vélemények zöme előtt. Ez aránylag ritkán történik meg, az legalábbis mindenképpen, hogy ennyire eltérő legyen a benyomásom a nagy többséghez képest.
Az előzetessel engem húsz másodperc alatt megvett a film, már akkor azt éreztem, hogy itt valami különleges darab közeleg, ahol kapkodhatom a fejem, annyi csavar lesz és erre majd még Tarantino is elismerően csettint a végén.
Leitch pedig mintha olvasott volna a gondolataimban (utólag), hiszen a Bullet Train tényleg olyan, mintha a rendezői székben egyszerre ült volna ő, Tarantino, meg Guy Ritchie. Csakhogy mintha egyikük sem engedte volna dolgozni a másik kettőt.
Jó, lehet hogy ezek most ilyen They Had Us In the First Half mémre sikeredett mondatok lettek, mert úgy jön le, mintha én bazi jól mulattam volna a filmen, közben meg a helyzet az, hogy nagyon rég nem voltam ilyen csalódott. Annyi, de annyi potenciál lett volna ebben a felállásban, hogy szinte fizikai fájdalmat okoz, hogy mennyire impotens lett a végeredmény.
A sztori szerint van itt nekünk egy félig-meddig visszavonult kémbérgyilkosunk, akit Brad Pitt kelt életre (kétségtelenül jó munkát végezve amúgy). Kap egy egyszerű melót, fel kell szállnia a gyorsvonatra (Japánban), aktatáska ellop, csendben eltűnik, meló kész.
Csakhogy beüt a gebasz, a vonat tele van hasonszőrű kétes eredetű alakokkal, csak a többségük jóval veszélyesebb és kíméletlenebb. Valahogy életben kellene maradni, de a háttérben úgy szövik a szálakat, hogy erre nem sok esély van.
Ez a szinopszis szinte könyörög egy pörgős-poénos adrenalinlöketért. Ezzel szemben mintha csak egymásra pakolt jeleneteket, egy igen drága diavetítést néznénk, amihez a mesélőnek sincs semmi kedve. Zagyva, vontatott párbeszédek, amiket néha megtört egy-egy jó poén és pár másodpercnyi akció. Mindezt fájóan sokáig – holott már 20 perc után az órámat néztem, hogy vajon mennyi van még vissza -, majd’ másfél órán keresztül. Végül aztán lehull a lepel és jöhet az akció, ami annyira túmáccs, hogy ott meg azért vártam hogy essünk már túl rajta, mert ehhez képest még a Halálos iramban 15 is dokumentumfilm.
Szóval őszintén mondom, nem értem mi volt az elképzelés. Nem értem a rengeteg dicséretet sem, a Bullet Train számomra nem egy üdítően egyedi alkotás, hanem egy darabos, félresikerült forgatókönyv megtestesülése, amit csak a szereplők mentenek meg ideig-óráig.
Sajnos egyet kell értenem veled. Nagyon sok potenciál volt a filmben de elpuskázták.
Mintha egy tehetségtelen Tarantino, Guy Ritchie utánzat összedobott volna valamit….
Nagyon nehéz lenne megfogalmazni, miért lett “nem jó”…tipikusan az az eset, amikor tökéletes összetevőkből szar sül ki. és nem csak arról van szó, hogy adottak a jó szinészek és a láthatóan bármennyi pénz…mert a történet is kellően érdekes és kusza volt, a karakterek is jók voltak, a rendező is érti amúgy a dolgát.
egyszerűen rosszul voltak keverve a hozzávalók…azt sem mondanám, hogy kihagyott ziccer, mert ütősnek ütős lett, csak végig volt egy diszharmónia érzés…futott maga után az egész, és görcsösen menő akart lenni…és minden túlcsordult
ide aztán nagyon kívánkozik, a kevesebb néha több bölcselet
Nem értek egyet. Kifejezetten tetszett. Nem mondom, hogy itt ott nem lehetett volna jobban – főleg a végét -, de már az elején azt hittem, hogy egy Guy Ritchie filmet nézek, ami számomra etalon. Az össze nem illő szereplőktől kezdve, amiből nem értem, hogy honnan miért keveredtek ide, egészen a befejezésig, ahol még a szálak végső elvarrása is a mesterhez méltón történik. Kicsit árnyéka a Blöffnek, meg a Ravasz az agy és két füstölgő puskacsőnek, de a mai látványra épülő, nulla forgatókönyves, szuperhősős korszakban, ez az árnyék is már üdítő.
Nekem nagyon tetszett, egymás után 2x néztem meg. Nem ér fel Guy Ritchie-hez, sem Tarantinohoz, de zseniális alkotás.