Befutott az Assassin’s Creed trailer




Épp nemrégiben beszéltük ki egy hosszabb cikk keretében, hogy néhány szabályt erősítő kivételtől eltekintve miért buknak meg legtöbbször a játékadaptációk, erre befutott az Assassin’s Creed trailere, hogy reménysugárként ragyogja be a filmes eget, s a Warcraft mellett legyen még egy versenyző, aminek esélye lehet a sikerre idén.

No persze a lehető leginkább megpróbált biztosra menni az Ubisoft és a stúdió, hiszen az Assassin’s Creed rajongótábora hihetetlenül magas, az Ubi legsikeresebb sorozatáról van szó, több, mint 75 millió eladott példánnyal. Első ránézésre pedig úgy tűnik, hogy Ubiék tanultak a korábbi hibákból és a bukott videojátékra épülő filmekből, legalábbis a trailer ezt sugallja.

A spanyol inkvizíció korában (no és természetesen a jelenben) játszódó film Aguilar (illetve Callum Lynch) kalandjait meséli el, a főszerepben pedig Michael Fassbender-t láthatjuk, ami egyáltalán nem rossz előjel, pláne, ha hozzávesszük azt is, hogy a színész producerként is adja a nevét a filmhez.

Elöljáróban ennyi, most lessétek meg a trailert, utána folytatjuk.

[youtube id=”gfJVoF5ko1Y”]Szóval vitathatatlanul ígéretes, kellően komolyra vett hangvételű, a látványra a legkisebb panasz is csak szőrszálhasogatás lehet maximum. Persze nem csoda, hogy sikerült elkapni a hangulatot, hiszen a rendező Justin Kurzel és Fassbender már dolgoztak együtt, nem is olyan régen, hiszen kettejük együttműködésének köszönhetjük a Macbeth-et, ami az egyik legjobban sikerült Shakespeare adaptáció volt.

Minden okunk megvan tehát arra, hogy bizakodjunk. A jelenleg rendelkezésre álló anyagok alapján rendkívül okosan nyúltak hozzá a történethez: fogták az Assassin’s játéksorozat elmés alapsztoriját, de ügyesen rebootolták, úgy, hogy az ne kapcsolódjon egyik epizódhoz sem.

Ezúttal egy teljesen új karakter áll a középpontban: Callum Lynch, a halálraítélt bűnöző, akit kivégzése helyett az Animus segítségével újraéli őse, Aguilar emlékeit, aki egy 15. századi spanyol bérgyilkos volt.


Callum feladata, hogy segítse a bérgyilkosok szövetségét a tamplomos lovagokkal szemben. A film év végén, egész pontosan december 21-én érkezik a mozikba.
[fb_button]

6
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
4 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
MAXzséSzinkópaMW3 Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Grimm
Vendég
Grimm

Ez a rohadt Ganyé West minden filmbe bele akar köpni a sablonos önimádó fos “dalaival”?

MW3
Vendég
MW3

Ezér biztos elmegyek moziba.

zsé
Vendég
zsé

Most csak egy kérdés:iszonyatosan vagy jól néz ki????????????????

MAX
Vendég
MAX

Én úgy gondolom, attól, hogy egy játék sikeres, nem biztos, hogy a film ugyanolyan sikeres lesz. Számtalan olyan film van ahol falakon másznak fel, különböző trükköket mutatva be.Annyival lesz másabb, hogy más korban játszódik és olyan emberekről szól akik korábban a magával ragadó ruházatukkal jelentek meg a számítógépeink monitorja előtt. Szerintem ez sem lesz másabb, csak azért lesz érdekes ez a film mert rengetegen játszottak a játékkal és ugyanezt az élményt fogják keresni a filmben. Ezért elképzelhető, hogy rengeteg negatív kritika fogja érinteni a filmet…Kérdés, hogy ez vajon befolyásolni fogja-e a játék népszerűségét?! Kívánom, hogy a premier után ne szóljon… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>