Ezt a történetet bizony láttuk már jó párszor… de ez még önmagában nem is akkora baj. Vagy igen?
Nem tudom, hogy közületek hányan voltak lelkes Entourage rajongók (viszont akkor itt meg is ragadom az alkalmat arra, hogy osszam az igét: ha még nem néztél Törtetőket, akkor itt az ideje, hogy nekiess a darának), de aki hozzám hasonlóan imádta Ari Goldot, annak szintén be fog ugrani az éttermes – M. Night Shyamalan forgatókönyves epizód.
Történt ugye, hogy mindenki legnagyobb ügynöke, Ari Gold bent felejtette az autójában ezt a forgatókönyvet, aztán az étteremnél a parkolófiúk véletlen felcserélték a kocsikat és egy ugyanolyan verdát kapott, csak épp nem a sajátját. És itt a parkolósrácok főnöke tette fel a kérdést: hogy a gazdagok amúgy nem gondolnak bele, hogy itt hagyják a sok luxuskocsit, bennük a GPS, amibe be van ütve az otthoni cím… simán ki lehetne pakolni a házukat amíg ők a fejüket tömik…
No, hát ebből az alapötletből kanyarított egy forgatókönyvet Brandon Boyce, és rendezőként az a Dean Devlin irányított, aki eddig direktorként nem igazán tevékenykedett, viszont íróként olyan filmek vannak mögötte, mint a Függetlenség napja, a Godzilla, vagy épp a Csillagkapu.
Sean (Robert Sheehan) és Derek (Carlito Olivero) ugyanis pontosan ezt a receptet követi.
Kamu parkolósrácokhoz méltón átveszik a verdákat a gyanútlan áldozatoktól, de persze eszük ágában sincs beállni vele a parkolóba. Inkább elmennek a tulajok házaihoz és annak rendje és mdja szerint kipakolják amit csak lehet.
Idilli ötlet, idilli élet, azonban a habzsi-dőzsi nem tart örökké.
Egy napon ugyanis nagyon rossz verdát nyúlnak le és nagyon rossz házba mennek be portyázni. A dúsgazdag Cale Erendreich (David Tennant) ugyan papíron remek áldozatnak tűnik, a gyakorlatban azonban várja a srácokat némi meglepetés a házban: egy megkötözött lány.
Sean ezt képtelen annyiban hagyni és bár hirtelen segíteni nem tud Katie-n, jól feljelenti mindenhol az elmebajos Cale-t. Arra azonban nincs felkészülve a srác, hogy egy brilliáns elmével áll szemben, aki seperc alatt kideríti, hogy ki áll a betörés és a feljelentés mögött. Arra pedig végképp nem számít, hogy a dúsgazdag ipse rászáll és módszeresen lerombolja az életét…
Szóval… még a csavarokkal együtt is egy olyan sztorival van dolgunk, ami a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető túlságosan eredetinek. Szerencsére a csillagok ezt leszámítva szépen együtt álltak a Bad Samaritan (tényleg, valaki érti, hogy miért ez a cím?) készítésekor és bár az alapötlet nem rántja be a nézőt, a megvalósítás sok mindenért kárptol.
Jó 110 perces játékideje ellenére ugyanis nem igazán ül le a film egy pillanatra sem: azonnal belevágunk a lecsóba és a végéig meg sem állunk.
Erre a pörgésre szükség is van, mert ha elemezgetős hangulatban állunk neki, akkor azért pár logikai bakit észre fogunk venni. Így, hogy a sodrás tovalöki a figyelmünket, így sokkal kevésbé zavaróak a bakik, ügyes megoldás ez, na.
A másik nagyon örömteli említeni való az a főszereplő páros: Robert Sheehan már a Misfits óta nagy kedvenc (és szerintem nagyjából mindenki így van ezzel), de még őt is lemossa a vászonról David Tennant, aki Dokinak is zseniális volt, de a gonosz karakter valami iszonyat jól áll neki.
Szóval ne várjatok vérkomoly thrillert, se valami korszakalkotó sztorit, viszont egy nagyon erős iparosmunkára (két remek színésszel) készüljetek bátran. Esti unaloműzőnek több, mint tökéletes.
Ennél pedig sokszor nincs is szükség többre. Én pedig őszintén remélem, hogy sokszor megtalálják majd David Tennant hasonló szerepekkel, mert ez (is) nagyon jól áll neki.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!