Az AI legújabb diadala




Az utolsó percekig heves mérkőzés dúlt az elmúlt héten ember és gép között a Szöulban megrendezett Go mérkőzésen. A tábla egyik oldalán napjaink legjobb gojátékosa a dél-koreai Lee Sedol ült, a másik oldalon pedig az AlphaGo elnevezésű szoftver. A mérkőzések végül a mesterséges intelligencia győzelmével zárultak, Sedol 4-1 végeredményű játszmában maradt alul.

A Go egy ősi kínai táblajáték, amit körülbelül négyezer éve játszanak. A játékot az nyeri aki köveivel nagyobb területet tud elfoglalni ellenfelétől, illetve minél több követ tud ellenfelétől megszerezni. A játék Kelet-Ázsiában a legelterjedtebb és több mint 40 millió játékosa van világszerte. Egyikük Demis Hassabis a Google DeepMind csapat vezetője. Ők fejlesztették ki az AlphaGo-t, ami már bizonyított más játékosok ellen is, tavaly 5 – 0 arányban nyert a kínai származású Európa-bajnok Fan Huj ellen. Az eredmény bejelentése után hívták ki a 9 danos koreai profi gojátékost.

1269223_790353894441740_3096245395226759451_oA mérkőzéseket március 9-15. között játszották Szöulban. Az első meccseket az AlphaGo hozta, így a győzelem már 12-én biztossá vált, miután a harmadik játékot is megnyerte, azonban mind az öt mérkőzést végig játszották, hogy a pontos végeredményt meghatározzák. Miután a csata szombaton eldőlt, Sedol már teher nélkül a vállán ült le a negyedik játékhoz, amit meg is tudott nyerni. Hassabis szerint a koreai játékos egy váratlan húzása után az AlphaGo a 79-edik lépésnél hibázott, amit Sedol előbb vett észre, mint az kijavíthatta volna, így nem tudta ledolgozni a hátrányát, és sikerült egy becsületpontot szereznie az emberiségnek.

Úgy tűnt, hogy Sedol kezdte kiismerni ellenfele “gondolatait”, így az ötödik mérkőzés már igazi parázs hangulatú játék volt. A játékosok végig fej-fej mellett voltak, a kommentátorok többször is elbizonytalanodtak, hogy éppen ki van nyerő pozícióban. Majd 280 lépés után Sedol feladni kényszerült, miután minden ideje lejárt.

A játszma után Kim Seongryong, 9 danos koreai kommentátor elmondta „Ez a mérkőzés nekünk Go játékosoknak egy új területet mutatott, amit még nem fedeztünk fel. Úgy érzem, hogy ezalatt az egy hét alatt is fejlődött a játékom.”A mérkőzések alatt a program többször is olyan kreatív lépéseket használt ami a szakértő kommentátorokat is meglepte.

Az AlphaGo győzelmével a Google DeepMind 1 millió dollár jutalmat kapott, amit ígéretükhöz híven karitatív célokra ajánlottak fel, többek között Go szervezetek és az UNICEF-nek, azonban Sedolt sem kell sajnálni, a részvételéért 150 000 dollárt, a negyedik mérkőzés megnyeréséért pedig további 20 000 dollárt keresett.

A mesterséges intelligencia így egy újabb mérföldkőhöz jutott, a sportág legkiválóbb játékosát is sikerült padlóra küldeni. Az ilyen, már nem csak primitív logikai feladatok elvégzésére alkalmas program segíthet a klíma modellezésben vagy a betegségek részletesebb elemzésében.



Neves tudósok azonban, mint Stephen Hawking, valamint Elon Musk és Bill Gates is aggodalmukat fejezték ki. Szerintük a mesterséges intelligencia túl okos lesz hozzánk képest, reméljük nem lesz igazuk.
[fb_button]

2
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
HesstegJack Bauer Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Jack Bauer
Vendég
Jack Bauer

Hol itt az AI? Az AlphaGO játék közben “tanult” az ellenfelétől és azt felhasználta? Vagy csak úgy működött, mint egy sakkprogram? Ha ez utóbbi, akkor ez csak egy program, előre megírva, tudja a szabályokat, algoritmusok alapján értékel majd döntéseket hoz. De ezt nem tanulta, hanem belekódolták a programozás során. Így működnek a programok.