John Le Carré művei nem csupán írott formában összetettek és szórakoztatóak, de az elmúlt időszakban a vásznon és a tévéképernyőn is azt a minőséget képviselik, amikre érdemes odafigyelni. A 2014-es üldözött, vagy a 2011-es Suszter, szabó, baka kém remek példája ennek, de Az éjszakai szolgálat (The Night Manager) is olyan, hogy ha eddig valamiért kimaradt esetleg, akkor villámgyorsan pótold, nem fogod megbánni.
Nos bárcsak A mi emberünk-et is egy kalap alá vehetném a fent említettekkel, de sajnos nem tehetem. Az örömteli hír ezzel kapcsolatban egyfelől az, hogy így is egy simán fogyasztható, ugyanakkor nem különösebben kimagasló minőséget reprezentáló alkotást kaptunk, másfelől pedig az, hogy erről nem Carré, és ezzel együtt az alaptörténet – novella tehet, hanem sokkal inkább Susanna White rendezőnő.
Az alapfelállás ugyanis ezúttal is izgalmas és számtalan lehetőséget rejt magában. Hétköznapi főszerelőink, a házaspár Perry és Gail (E. McGregor, N. Harris) marokkói vakációjuk alatt keverednek bele az oroszok egy igen kellemetlen ügyébe, ahol a ruszki banda új vezére az MI6-nek szivárogtat infókat, ettől remélve a biztonságot. A páros aztán erősen két tűz közé kerül és hamar világossá válik számukra, hogy senkiben sem bízhatnak.
Jó, aláírom, egy picit talán sablonos, párszor már belefutottunk hasonló sztoriba, de ezen bőven lehet annyit csavarni, vagy olyan újszerű szemszögből megközelíteni, hogy körömrágós élményt kapjunk. Ez azonban White-nak valahogy nagyon nem sikerült. Ha már találkoztunk Carré adaptációval, akkor nagyjából sejthetjük is, hogy miért nem.
Azért, mert ezeket a történetek egyáltalán nem könnyű filmre vinni. Ezek nem hollywoodi akciófilmek, a hangsúly minden esetben a titkosszolgálat apró finomságain, a módszereken, a karakterek egymásra gyakorolt hatásán, eszközökön, ahogy mondani szokás az apró, finom részleteken van. Ezt úgy tálalni, hogy izgalmas legyen, nem egyszerű. S mint ilyen, ezúttal inkább lett ez egy egy helyben topogó, felületes történetmesélés, mintsem egy mélységekbe merészkedő intelligens kémdráma, Ewan McGregor ide, vagy oda.
A forgatókönyv pedig sajnos nem segít: klisékkel operál, megpróbál biztonsági játékot játszani, ezzel pont a történet lényegét öli meg. Az alap váz nem lenne rossz (Carré-nak köszönhetően), sajnálatos, hogy nem sikerült azt úgy kiegészíteni, hogy méltó végeredményt kapjunk. Ehelyett egy teljesen felejthető alkotás lett A mi emberünk, nincs meg benne a kellő feszültség, sem az izgalom, és legnagyobb sajnálatomra a titkosszolgálat mélységeibe sem nyerünk érdemi bepillantást.
Kár érte, ugyanakkor vigasztaljon minket a tudat, hogy ha erre a műfajra éhezünk, akkor rengeteg jó mozi közül választhatunk, még Carré művei közül is.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!