A modern western műfaját Hollywood az elmúlt évtizedekben sokszor temette, aztán valahogy mindig előkerült egy újabb darab, ami bizonyította, hogy a poros prérin játszódó történetek sosem veszítik el az erejüket. A leszámolás napja, azaz a Day of Reckoning remek példája ennek.
A leszámolás napja pontosan ilyen film: első pillantásra klasszikus bosszúsztori, másodikra viszont már ott bújik benne valami furcsa, keserű reflexió arról, hogy a mai világban mit is jelent a bosszú, az igazságkeresés, vagy egyszerűen csak az, hogy az ember próbál kapaszkodni valamiféle értelmes életbe. Danny H. Wilson rendezése (igen, még a neve is westernes hangzású) nem akarja újraírni a filmtörténetet, de arra nagyon is tudatosan törekszik, hogy egy hús-vér, brutális, kicsit szentimentális, kicsit szikár történetet meséljen el.
És bár nem hibátlan darab, van benne annyi lendület, izgalom és színészi karizma, hogy megérje a figyelmet.
A leszámolás napja 2025 (The day of reckoning) – az ízig-vérig bosszúfilm
A sztori pofonegyszerű: adott egy fiatal férfi (Zach Roerig), aki vidéki nyugalomban próbálja élni az életét, amíg egy váratlan tragédia mindent fel nem borít. Szerelme gyilkosság áldozata lesz, és ezzel megindul a lavina, ami nem áll meg addig, amíg vérrel és porral be nem borítja a fél várost. Innen pedig már sejthető: a film a klasszikus bosszúwestern toposzaira épít, csak éppen modern környezetbe helyezve. Scott Adkins hozza a könyörtelen ellenfelet, a tipikus „nagy vadállatot”, akivel szemben minden főhősnek át kell mennie a saját pokoljárásán, Billy Zane pedig élvezettel lubickol a félig-meddig karikatúraszerű, de mégis fenyegető mellékszerepben. Ez a három színész egymásnak feszülve viszi előre a cselekményt, és bár egyikük sem kapott Shakespeare-i mélységű dialógusokat, mégis működik az egész, mert a westernben sosem a szavak, hanem a gesztusok, a tekintetek, a pisztolytáskában remegő kéz és a lassan közelítő léptek adták meg a drámát.
A film látványvilága külön említést érdemel, mert nem akarja a néző arcába tolni a modern technológia minden csodáját.
Nincsenek steril CGI-orgia díszletek, inkább valós, koszos, poros, kézzel épített helyszínek, ahol tényleg érzed, hogy a szél felkavarja a port a bakancsod körül. Ez a fajta földközeliség ad egyfajta hitelességet a történetnek, és még akkor is működik, ha a cselekmény néha kiszámíthatóan gördül előre. A Day of Reckoning olyan film, amit a fényképezés, a hangzás, a lassú, feszült ritmus sokszor jobban elvisz a hátán, mint maga a forgatókönyv.
És itt érkezünk el a film egyik gyenge pontjához: bár a sztori működik, nincs benne igazi újdonság.
Ezt a történetet láttuk már Clint Eastwoodnál, Sergio Leonénál, vagy a Coen testvérek remekeiben is – csak ott mindig volt egy plusz csavar, valami finom irónia, filozófiai mélység vagy groteszk elem. Itt inkább csak a tiszta bosszú narratívája marad, és bár ez sokszor pont elég, mégis kicsit hiányérzetet hagy, főleg ha valaki kicsit több intellektuális falatot keres egy ilyen típusú filmben.
Mindezek ellenére a színészek munkája rengeteget emel az élményen. Roerig végre kilép a tévés szerepek árnyékából, és bizonyítja, hogy van benne karizma egy nagyobb szabású filmhez is. Adkins rutinosan hozza a hidegvérű rosszfiút – semmi újdonság, de tőle ez olyan, mint egy jól bejáratott rockgitárszóló: ismerős, mégis működik. Billy Zane pedig szinte lubickol a szerepben, olyan élvezettel hozza a cinikus, kicsit már túlzó figurát, hogy minden jelenetében ellopja a show-t.
Megéri?
A Day of Reckoning tehát nem fogja újraírni a western műfaját, de nem is ez volt a cél. Ez egy tisztességes, sötét tónusú, modern bosszúfilm, amelynek minden pillanata arról szól, hogy az ember mennyire képes feladni mindent a saját igazságáért. Nem lesz mindenki kedvence – aki látványos blockbusterre, Marvel-szintű akcióra vágyik, az csalódni fog. De aki szereti a lassú építkezést, a poros tájakat, a lassan kibontakozó feszültséget, az sokat talál majd benne. Ez a film nem kiált, inkább morog – de épp ettől válik hitelessé.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!