Mert persze megkaptam már nem egyszer, hogy nekem melyik a kedvenc magyar filmem. Azt is el fogom mondani majd, mert van no.1., persze hogy van, hogyne lenne, viszont a top3-ban van még egy alkotás, amit én mindig, minden körülmények között ajánlok. Mindenkinek, aki elmúlt már 18.
Taxidermia (2006)
Pálfi György? Az ország egyik, ha nem a legkreatívabb direktora.
Persze ízlések és pofonok, abszolút megértem, ha valaki most rosszallóan a fejét csóválja az írottak miatt (én is így tettem, miközben a Szabadesést néztem, amire már évek óta vártam, és életem egyik legnagyobb csalódása volt), de fiúk-lányok, nekem a Taxidermia az egyik legnagyobb filmélményem.
Nem csak a magyar alkotások közül, hanem úgy mindent nézve.
Annyira szürreális, annyira egyedi, annyira beteg és vonásaiban ezek ellenére mégis annyira magyar, hogy már legalább egy tucatszor megnéztem és ahelyett, hogy unnám, mindig többet és többet kapok.
Aztán misszióba kezdtem: hozzám közel álló embereknek kezdtem el ajánlani, illetve nem egy ilyen esetben velük együtt néztem meg. Nem fogok hazudni: ahány embernek megmutattam, mind azt mondta utána, hogy nem vagyok normális, hogy nekem ez tetszik.
Pedig tartom: a Taxidermia egy minden tekintetben kimagasló mozija a magyar filmgyártásnak. Merész, utánozhatatlan, gyomorforgató és magával ragadó.
És nálam bérelt helye van a top3-ban.
Legényanya (1989)
Nagyon nehéz dolog ez Béláim.
Mert én – ezúton is köszönöm a szüleimnek – nagy rajongója vagyok a régi magyar filmeknek és van egy réteg, amiben baromi jók voltunk: a szatírák.
Gondoljunk csak egy Isten hozta, őrnagy úrra, vagy A tanúra (és aki ezt a két filmet keresné a listán, azok most itt megtalálták).
Zseniális alkotások, ráadásul a sort még lehetne folytatni, így arra jutottam, hogy választanom kell.
És tudom, hogy sokatok inkább a tanút látná kiemelve, meg is értem, nekem mégis Garas Dezső filmjére esett a választásom, mert a rendszerváltást megelőző évben ebben a filmben már ott volt a rendszerváltás: a leplezetlen kifigurázása az előző rezsimnek, méghozzá úgy, hogy Schwajda és Garas tucatszám tömték tele klasszikus, azóta is idézhető egysorossal, mégis, amellett, hogy a Legényanya megnevettet (de persze úgy, hogy akik akkor éltek, azok a film mellett leginkább magukon nevetnek), bizony itt nincs helye a happy endnek.
Talán egész más lenne a véleményem, ha nem az lenne a vége ami, de így számomra a magyar szatírák legjobbika, még úgy is, hogy az egyébként zseniális alakítást nyújtó Eperjes Károly-t egyébként nem különösebben kedvelem.
S akkor a negyedik oldalon jöjjön a nagyágyú: az abszolút kedvenc, számomra a magyar filmek koronázatlan királya, a no1, ahogy ígértem.
Ez még korántsem a vége, vár a 4. oldal, kattints a következő oldal gombra a folytatáshoz!
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!