Hosszú hétvége (2021) – kritika

Komolyra fordítva a szót, tényleg van valami varázslatos az év ezen szakaszában, és bár egyébként sem vetem meg a romantikus drámákat, ilyenkor még könnyebben rávehető vagyok a műfaj újdonságaira. Első ránézésre pedig a Hosszú hétvége is pontosan egy olyan alkotásnak tűnt, ami tökéletesen beillik a vasárnap délutánomba.

Bevallom, ezúttal nem voltam elég bátor és az előzetes megtekintésével kezdtem – kövezzetek meg, de van amikor muszáj valamilyen szűrőt használnom -. Nos a trailer túl sok mindent nem árult el a történetről, egy kissé elveszettnek tűnő fiú találkozik egy lánnyal és egymásba habarodnak, a többiek meg örülnek neki, ám minden túl tökéletesnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen.

Nagyjából ennyi alapinformációval vágtam neki, és mivel az egész mozi tokkal-vonóval másfél óra, úgy voltam vele: mit veszíthetek?

Nos a helyzet az, hogy nem sok mindent, hisz ez a másfél óra hamar elröppent, ám ez nem csak a film érdeme, a vasárnap délutáni órák már csak ilyenek, gyorsan lepörögnek. Steve Basilone ugyanis nem nagyon tudott mit kezdeni a saját forgatókönyvével, és ez a “hiba” rányomja a bélyegét az amúgy érdekesen csavarodó sztorira.

Egy romantikus filmnél (jelen esetben inkább romantikus drámánál, mert senki ne várjon vígjátékot, ez nem az!) én azért szeretem a minimális kiszámíthatóságot, logikát. Itt viszont nekiindulunk a sztorinak, bejön a képbe a mentális gondokkal bíbelődő fiú, aki szerelembe esik egy hétvége alatt a misztikus csajjal… ejj mondom, ez valami jófajta Mielőtt felkel a Nap cucc lesz. Megyünk tovább, ráeszmélünk, hogy a csaj sincs rendben lelkileg, oké, akkor ez Napos oldal irányon fog mozogni.

Aztán jön a csavar, ami borít mindent – nem, nem írom le, mert azzal szétspoilerezném -. Amit addig láttál, lényegtelenné válik.

Majd haladunk tovább, jön a lezárás, ami hát…. jaj. Ezt nem hiszem el, hogy Basilone komolyan gondolta, annyira blőd. Az egyetlen magyarázatom, hogy tényleg jó nagyot akart fogni, de csak annyit ért el az egésszel, hogy minden kicsúszott a kezéből és a végén semmit sem markolt.

Tudom, ködösítek, de akkora a csavar, hogy ha leírom, akkor azzal tönkre is vágtam mindenki filmélményét, így nem teszem. A lényeg annyi, hogy még ebből a csavarból is ki lehetett volna hozni valami nagyon jót (volt is már rá példa, de ha csak leírnám a címeket, már azzal rájönnétek, hogy mi a fordulat). Így viszont ez nem működik.

Ahogy szerintem nem működött a kémia sem a főszereplő páros között. Nem tudom miért, külön-külön mindkettő szimpatikus, szerethető, és még csak nem is játszanak rosszul sem, ám a kapcsolódásuk nekem már nagyon nem jött át, pedig a szíve-lelke lett volna a történetnek.