Vagyis inkább: visszatérhet? Nehéz reménykedni, hiszen voltak már próbálkozások Hollywood legnagyobb karrierrémálmának helyrehozatalára. Hogy egész pontosan mi történt az egyik legbefolyásosabb (és szubjektív vélemény, de az egyik) legtehetségesebb színész-rendezővel, az az álomgyár egyik legnagyobb furcsasága. Mondanám, mert szeretném ezt mondani, de a helyzet ennél sajnos sokkal nyilvánvalóbbnak hat. Siker, csillogás, rengeteg pénz, múlt századi eszmék, egy kis őrület, no meg rengeteg pia: ez volt a recept, ami sokak kedvencéből közellenséget csinált (vagyis miket beszélek; saját magából csinált közellenséget). És ha egyszer lent vagy, ráadásul mélyebben, mint a pokol legutolsó bugyra, akkor onnan nagyon nehéz újra a csúcsra kerülni. Nehéz, de akár úgy is fogalmazhatnék, hogy lehetetlen.
Pedig Gibson párszor már megpróbálta, gondoljunk a 2010-11-12-es évekre, amikor három egymást követő évben is jött ki filmje (majdnem 8 év kihagyás után). S ráadásul mindhárom remekül sikerült, A sötétség határán, A hódkóros és a Börtönregény is bőven megütötte azt a színvonalat, amit Gibsontól elvártunk.
Mégsem sikerült újra felkapaszkodnia és bármennyire is fáj ezt leírnom, valószínűleg nem is fog neki összejönni. (nehogy félreértsetek, egy pillanatig sem értek egyet a viselt dolgaival, de simán el tudom választani a magánembert a színésztől, lást Shia esetét). Ennek ellenére – vagy éppen ezért ő nem adja fel, ennek éles bizonyítéka a Blood Father (Vérapu?), ami augusztus végén debütál a mozikban.
[youtube id=”oPJ0RTnmUYk”]Első blikkre (sőt, gyanítom, hogy majd másodikra is) egy Taken utánérzést kapunk majd, valamivel kevesebb büdzsével megfejelve (hisz nem amerikai filmről van szó, ráadásul senki nem fog Gibson alá rakni százmilliókat), de szórakoztató tálalásban. Egy exbűnöző tetováló szerepében tesz majd rendet az öreg Mel, hogy megvédje a lányát, az egyetlen dolgot a világon, amiért még érdemes élnie. (kicsit költőire sikerült, de azt hiszem a lényeg átment).
Arról egyelőre nincs hír, hogy a hazai mozikban bemutatásra kerül-e (tippre: nem) de én ettől függetlenül várom és még mindig reménykedek, hogy valahogy vissza tudja verekedni magát a csúcsra. Mert nekem hiányzik. Mint színész és mint rendező.
[fb_button]
Meg nyíltan kritizálta kampósorrúékat… Szépen kipiszkálták a szakmából.
SAJNOS NEM A TEHETSEGET,HA-NEM A SZABAD VELEMENNYILVANITAST VESZIK FIGYELEMBE,EBBE A NAGY GLOBALIS-,,DEMOKRACIABAN,,.
CSAK EGY MAGYARKOZMONDAS:
-KINEK NEM INGE…..
Hihetetlenül naiv dolog azt hinni, hogy a pia miatt “csúszott” le Gibson.
Hálivúdban felfoghatatlan mennyiségű tudatmódosító szer fogy el naponta, ha ezen múlna, hogy ki-mennyire emelkedik ill. süllyed akkor kihalt lenne a város. Gibson egyszerűen kiesett a pixisből a világképe és az elvei miatt. Nyiltan azok ellen ment, akik hálivúdot uralják, és ez lett a következménye. Vétózzák.
Ettől függetlenül szinte már nevetséges, hogy minimális pénzből és támogatásból, sokkal szórakoztatóbb, igényesebb és élvezhetőbb filmeket készít, mint a naaaagy multimilliárdos hálivúd manapság…
Veled vagyunk Mr. Gibson, jól nyomod, ne add fel !
True-nak és Captcha-nak teljesen igaza van, nincs mit hozzáfűzni…