Franciaország sosem szűkölködött, ha színészóriásokat kellene mondanunk, akkor a lista holnaputánig tartana. Persze a nagyok közül is vannak kiemelkedők, azt hiszem a megkérdezettek Belmondo és Delon mellett mindenképpen előhozakodnának még két névvel.
Gérard Depardieu és Catherine Deneuve két hatalmas ikon. Deneuve még ma is egy istennő, fénye mit sem kopott meg a kor haladtával, noha már 74 éves (!) elmúlt. Gérard Depardieu mindig is nagy kedvencem volt, gyerekkorom egyik nagy nevettetője, de a legnagyobb jóindulattal sem mondhatok róla hasonlóan szépeket.
No nem a kor bánt el ilyen kegyetlenül vele (ő még “csak” 69 múlt), sokkal inkább ő saját magával. Balhéitól már jó pár évvel ezelőtt is hangos volt a sajtó, a kiváltó ok pedig mindig ugyanaz volt: az alkohol. Nem akarnék különösebben belemenni, hisz a szemnek egyértelmű a helyzet, de érdekességképp itt egy cikk, ha valakit érdekelne a téma részletesebben.
Annak ellenére, hogy Depardieu embertelen mennyiséget képes bepusztítani, meglepően aktív színész maradt az elmúlt évtizedben is. Összesen mintegy 230 filmes és tévés munkán van túl, s az elmúlt években is több tucat (!) szerepben láthattuk a vásznon. Sajnos azonban ezek nem igazán voltak emlékezetes alakítások.
Most kellene jönni annak a résznek, hogy de a Senki sem tökéletes végre meghozta a régóta várt áttörést – de sajnos ez hatalmas túlzás lenne a részemről.
Az egy dolog, hogy én szerettem a filmet, mert tényleg szerettem, jókora mosollyal álltam fel a végén a székből. De ehhez kell a bennem rejtőző szentimentális kis emberke is, hisz józan (hehe) szemmel nézve azért bőven van hol fogást találni. Na de hát semmi sem tökéletes, igaz? (bocsánat)
Történetünk főszereplője Gerard (Gerard Depardieu, gondolom így könnyebben meg tudta jegyezni), az egyszeri átlagember, akinél egyszer csak betelik a pohár és elege lesz abból, hogy az egész família (élén a feleséggel) szemében egy senki. Úgyhogy fogja magát és új életet kezd távol a nagyváros zajától: béke, nyugalom, saját műhely – a tökéletes recept a boldog öregkorhoz.
Azzal azonban nem számol, hogy egy ilyen kisvárosban furábbnál furább emberekkel találkozik majd. S noha terveiben az újrakezdés nem egészen ilyen alakot öltött, a valóság néha bizony közbeszól.
A két színészóriás játékát szívmelengető volt látni. Tényleg, nosztalgia ide, vagy oda, működött a kémia és mind Deneuve, mind Depardieu játékát élvezet volt nézni. Ezt leszámítva azonban a film nem nyújt semmi maradandót. A semmi alatt pedig jelen esetben tényleg a nagybetűs semmit értem.
Sem a karakterfejlődésekre nem fordítottak elég figyelmet, sem arra, hogy a teljesen nyilvánvaló végkifejletet – és az addig elvezető utat – legalább némileg érdekesebbé tegyék pár közkedvelt fordulattal. Kicsit olyan a Senki sem tökéletes, mintha egy vizsgafilmet néznénk, amire valahogy megnyertek két zsenit főszereplőnek, ugyanakkor a feladat csak annyi volt hogy a zsáner alapjait bemutassa a vizsgázó.
Arról már nem tehetett, hogy közben ezek ketten brillíroznak. Az nem volt benne a tervben.
Szóval ilyen szösszenet lett ez a film. Egy jó hangulatú jutalomjáték, ahol a kiegészítőelemek nem valami fényesek és ahol a néző mindig tudja, hogy mi lesz a következő lépés, aztán az azt követő.
Ez persze nem feltétlen baj, de így a felejthetetlentől nagyon messze áll a film. Megtekintésre mindenképpen érdemes, mert van benne érték, csak kár, hogy a forgatókönyvírók a legkevésbé sem erőltették meg magukat.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!