Ready Player One (2018) – kritika

Ernest Cline 2011-ben megjelent regénye számomra 2017 legnagyobb könyvélménye volt. Ezt a mellékinformációt csak azért osztom meg, hogy tudjátok, hogy mennyire vártam, hogy mit tud kihozni belőle Steven Spielberg, hogy vajon képes lesz-e a a mozgókép versenyre kelni a fantáziámmal.

Mivel kíváncsi természet vagyok, elolvastam pár kritikát, többek közt Forgács W. András írását, és azt kell, hogy mondjam, bárcsak egyetérthetnék vele. Azaz persze sok mindenben tökéletesen egyetértek vele, amikor azonban ahhoz a sorhoz érek, ami egész pontosan úgy szól, hogy

Jó, most már tényleg színt kell vallanunk a film jobb, mint a könyv.

akkor kénytelen vagyok határozottan ellentmondani. Viszont azok kedvéért, akiknek semmi hangulatuk végigolvasni az egész írást, annyit most gyorsan elöljáróban elmondok, hogy a Ready Player One egy kitűnő film lett, amolyan igazi nagybetűs szórakozás, méltó Spielberg életművéhez. De a könyv… az egy teljesen más tészta.

2045-ben járunk, a világ megváltozott. Egy szörnyű hely lett, túlzsúfolt és boldogtalan. Az emberek menekülni akarnak, erre pedig nincs is tökéletesebb hely, mint az Oasis. Halliday alkotása egy óriási virtuális világ, ahol mindenki az lehet, ami lenni szeretne. Egy hely, ahol végre mindenki boldogan élhet. Csábító, nemde?

Sok milliárd sorstársához hasonlóan Wade Watts, azaz Parzival (micsoda szuperhősnév) is az Oasisben tölti minden szabad percét, mígnem egy szörnyű tragédia rázza meg a rendszert: az alkotó, a világ megteremtője, Halliday elhalálozik.

Utoljára azért még csavar egy nagyot a történeten és elrejt egy easter egget a játékban: három kulcs megszerzésével az arra érdemes elnyeri méltó jutalmát: a korlátlan hatalmat az Oasis felett.

Innentől pedig már azt hiszem a kevésbé gyakorlottak számára is adott a történet: főhősünk nem kevés szerencsével és bajtársi segítséggel a kulcsok nyomába ered, hogy előbb kaparintsa meg azokat, mint a gonosz IOI vállalat emberei.

A Ready Player One esszenciája nem a történetben keresendő, azt hiszem ezzel nem árulok el nagy titkot. Ahogyan a könyv, úgy a film is megpróbál egy igazi geek-csemegévé lenni és mértani pontossággal mondja fel a nyolcvanas-kilencvenes évek popkultúráját. Tele a korszak legnagyobb slágereivel, játékaival, filmes utalásaival, egy magamfajta meglett harmincasnak ez maga a mennyország.

Spielberg pedig remek kézzel nyúlt a történethez. Megmondom őszintén, amikor először hallottam hogy készül a film, az első gondolatom az volt, hogy ebbe bármelyik rendezőzseninek bele fog törni a bicskája. Képtelenség ezt egy filmbe belesűríteni (no nem is lett rövid a végeredmény), gondoltam én.

Ez a bekezdés pedig leginkább azoknak szól, akik hozzám hasonlóan a könyv olvasása után esnek neki a filmadaptációnak, merthogy a fenti aggályaim valóra is váltak, meg nem is. Egyfelől tényleg lehetetlen volt belepasszírozni a könyvet a játékidőbe, Spielbergék, mivel nem ma kezdték a pályát, meg sem próbálták. Jó pár helyen elüt a sztori, szinte kivétel nélkül rövidítési célzattal. Ettől függetlenül nincs bennem hiányérzet, mert valahogy sikerült különválasztanom magamban a két művet: ez egy film, az pedig egy regény. És bizony le a kalappal, mert a film így is az első perctől az utolsóig maga a nagybetűs szórakozás. Azonban ha muszáj hasonlítanom, akkor nem kérdés: Cline regénye mérföldekkel jobb, összetettebb, részletesebb és izgalmasabb.

Ez azonban tényleg mit sem von le Spielbergék érdemeiből. Az ugyanis tagadhatatlan, hogy filmalapnak a Ready Player One nem egy egyszerű falat.

Meg kellett teremteni egy teljesen önálló virtuális világot, beletuszkolni megannyi kikacsintást, mindezt úgy, hogy ne torkolljon egy átláthatatlan katyvaszba az egész, ráadásul azok számára is élvezetes legyen, akik azt se tudják mi fán terem egy Amiga, vagy épp nem jönnek izgalomba egy időgéppé alakított DeLorean látványától (léteznek egyáltalán ilyen emberek?)

A fenti kritériumokból pedig mindegyik teljesült. Önmagában is teljességgel élvezetes, már-már hibátlan, valódi mozifilm lett a Ready Player One, ahol ugyan kevés csavar vár ránk, de a látvány, a hangulat és a zene mindenért kárpótol.

Ha csak egy filmet akarsz idén moziban megnézni, akkor ez legyen az, bármelyik Marvel jó lesz otthon DVD-ről, de ezt nagy vásznon kell látnod, hidd el nekem.