Néző kontra kritikus

Mindig is nagy vitatéma a kritikusok munkája, hiszen úgy ítélkeznek a filmek felett, hogy látszólag fogalmuk sincs a filmkészítésről, és nem is értenek a filmekhez. Jónak mondott filmekről írnak lesújtó véleményeket és unalmas, pocsék filmekről írnak magasztaló kritikákat. Kié az igazság? Vajon ki tudja jobban, hogy mi a jó film?

Lelövöm a poént: sem a kritikus, sem a néző nem tudja, hogy mi a jó film. Ez az írás inkább a laikus nézőnek szól, annak, aki leül a film elé, és csak jól akarja érezni magát, viszont nem érti, hogy a szaklapok, filmkritikusok miért húzzák le az adott filmet, ami neki tetszik.

Nos, azt elárulhatom a laikusoknak, hogy nincs azzal baj, hogy egy, a szakma által rossznak ítélt filmet szeret.

Azt szeretném megmutatni, hogy egy kritikus miért húz le egy olyan filmet, ami az átlag nézőnek tetszik (és fordítva).

A kritikus teljesen más szemmel néz egy filmet, mint egy laikus.

A kritikus feladata az, hogy irányt mutasson a potenciális nézőnek, hogy ha egy adott filmet választ, akkor várhatóan mit kap a pénzéért. Mélyebb kontextusba tudja helyezni a filmet, és mélyebb összefüggéseket is meg tud mutatni, amit nem biztos, hogy egy laikus elsőre észrevesz.

A kritikus jóval szélesebb filmismerettel rendelkezik egy átlag nézőnél, mert sokkal több filmet látott, mint az átlagos néző (itt nem a kortárs filmet értem, hanem az elmúlt 120 év termését).

Nem mindegyik régi film jó, de vannak olyanok, amik ma is releváns üzenettel bírnak. Vannak olyanok, amelyek korszakalkotóak voltak, amelyek a filmkészítést egymaguk változtatták meg. Vegyük példának az Ember a felvevőgéppel-t, amit Dziga Vertov rendezett. Nem szól semmiről a film, csak bemutatja egy város életét benne az ott élőkkel, elsősorban Moszkva szerepel benne, de feltűnik Kijev, Jalta és Ogyessza. Vertov, mire befejezte a filmet, használta a filmkészítők számára elérhető összes technikát: lassítás, animáció, megsokszorozott kép, osztott képmező, ráközelítés, eltávolítás, életlen beállítás, kimerevítés.

Egy jó kritikus nem lealázza a filmet, hogy mennyire pocsék, hanem megmutatja, mik azok a dolgok, amik nem működnek.

Az Utazók című filmet például azért értékelte negatívan sok kritikus, mert a végeredmény nem működött, hiába indult ígéretesen. Romantikus filmnek nem mondható, mivel azokból az elemekből, amitől romantikus lesz egy film, kevés volt; drámának se lehet hívni, mert ahhoz nincs (átérezhető) súlya vagy tétje; sci-fi-nek se, hiszen a sci-fi egyik alapszabálya, hogy tudományosan megalapozott legyen. Ott van még az, hogy a filmelőzetes egy feszültséggel teli thrillert mutatott be, de ezt se szállította végül.

Ezen objektív szempontok mentén látható, hogy miért nem volt a film fogadtatása felhőtlen. Rengeteg egyéb szempont szerint lehet még értékelni, és nem feltétlenül teljesített rosszul mindenben, de az összesítés mégis negatív volt. Ennek ellenére, ha a látvány vagy a színészek játéka elég volt ahhoz, hogy elnyerje az átlagos néző tetszését, az is teljesen rendben van.

Összegezve az elmondottakat, néző és kritikus ugyanúgy szubjektív véleményt alkot, csak más szemszögből nézve. Míg a kritikusnak nagyobb ismerete van a film világáról, addig a néző csak azt nézi, hogy tetszett neki a film vagy sem, függetlenül más tényezőktől, és a legfontosabb, hogy egyik sem jobb a másiknál, csak más.

A legokosabb dolog, amit tehetünk, ha kíváncsiak lennénk a kritikai megítélésére egy filmnek: olvassunk el több kritikát egy általunk már látott filmről, és válasszuk ki azt az egy vagy több kritikust, akinek a véleménye a miénkhez legközelebb áll. Ha több film alapján biztosan tudható, hogy egyezik a véleményünk, később, amikor útmutatásra van szükségünk, bátran fordulhatunk az adott szerzőhöz véleményért.

[fb_button]