Látlak (2018) – kritika

Scott Speer az Éjjeli napfény után másodszor is együtt dolgozott Bella Thorne-al, s a páros most is jól működött. 

Mondom ezt annak ellenére, hogy azt a minőséget, amit a Midnight Sun nyújtott, az I still see you-nak nem sikerült megismételnie. Persze ezúttal egy kicsit más témába csöppenünk, de ez félig-meddig csak a látszat. A romantikus drámát ugyanis most is megkapjuk – és azt hiszem azt kell mondjam, hogy milyen kár, hogy megkapjuk, hisz a Látlak alapötlete nagyon jó.

Annyira jó, hogy egy picit mérges is vagyok, hogy nem kapta meg azt a törődést, ami megillette volna. Daniel Waters regénye ugyanis ennél “keményebb” adaptációt érdemelt volna.

De lássuk, hogy mire is gondolok.

Az alaptörténet szerint főhősünk a tinédzser Ronnie Calder (Thorne) édesanyjával kettesben él egy amerikai kisvárosban.

Ebben még semmi különös nincs, abban viszont igen, hogy ezen a területen balul sült el egy tudományos kísérlet, ami rengeteg ember életébe került, köztük Ronnie édesapjáéba is.

Akik elhunytak, azok azonban nem távoztak el teljesen. Szellemként (úgynevezett maraként) az élők közt maradtak. Kommunikálni ugyan képtelenek, és minden egyes nap ugyanazt csinálják folyton folyvást, amit haláluk előtt közvetlenül, de jelen vannak.

Mígnem aztán egy napon egy ilyen mara jól ráijeszt Ronnie-ra, hisz olyat tud, amiről eddig azt feltételezték, hogy lehetetlen. Kapcsolatba lép az élőkkel.

Innentől pedig átmegyünk egy jól ismert, már ezerszer látott nyomozós young adult filmbe, ami nem mellőzi a romantikus szálat sem – ezt csak azért írom le ilyen világosan és tömören, hogy akiknek esetleg feláll a szőr a hátán a hasonszőrű alkotásoktól, azok tudják, hogy ezt is kerüljék el jó messzire.

Azoknak, akik maradtak azért elmondanám, hogy a Látlak a stílus egy jobban sikerült alkotása.

Speer remekül elkapta azt a szürkeséget ami remekül passzol a témához, Thorne alakítása teljesen rendben van, s bár a film ezen, jelentős szakasza cseppet sem mentes a kliséktől, sőt a fordulatokat is bőven főhőseink előtt ki fogjuk találni, összességében egy egész kellemes filmecske kerekedett ki belőle.

Persze sokkal inkább ajánlom ezt a tinikor végén járóknak, mintsem a meglett felnőtteknek, akiknek már a könyökén jönnek ki az ilyen filmek, de egy kellemes esti kikapcsolódásnak még így is bőven megteszi.

Ennél sokkal többet pedig igazságtalan lett volna várni.

Az elvárásoknak tehát megfelel a Látlak, a legfájóbb pontja az, hogy ebből a történetből -sokkal komolyabb hangvétellel- egy nagyon ütős mozit lehetett volna forgatni.