Szóval egy olyan filmmel folytatnám, aminek a megnézésére csak évek után “fanyalodtam” rá. Nagy hiba volt, mert kiderült, hogy egy szuper kis mozi.
Sztárparádés végítélet: Itt a vége (2013)
A (film)sztárok élete nem csak játék és mese, bár sokan tudjátok rólam, hogy nagy Törtetők fan vagyok, azért a problémáik ellenére is szívesen élném az életüket. Na. Hát de nem?
Lóvé, bulik, tiéd a világ – és ez fokozottan érvényes arra a haveri körre, akiknek olyan filmeket köszönhetünk, mint az Ananász Expressz, a Superbad, vagy Az interjú. Igen, a Seth Rogen bandáról beszélek, mert ezek a srácok hírhedten nagy spanok a való életben és hát gondoljatok bele, mi mehet ott, amikor összeül Seth, James Franco, Jonah Hill, az az őrült McBride (meg Michael Cera, akiről még mindig nem értem, hogy mi a fenét keres a filmiparban egyáltalán).
Na hát, nagyjából ezen gondolatsor mentén született meg az Itt a vége, a csapat egyik legjobb filmje. Seth-et meglátogatja régi spanja Jay Baruchel, aki kissé kényelmetlenül érzi magát, meg elég introvertált is, de azért átmegy a haverjával James Franco házavató bulijára – még úgy is, hogy van Hill, akit ki nem állhat -. Itt aztán beüt a krach, óriási lyuk nyílik a földbe, a jó lelkeket elragadja a menny, míg a többiek maradnak a démonok megszállta Hollywoodban.
A hat jómadár meg összezárva várja a végítéletet, csak azzal nem számolnak, hogy amíg az eljön, addig valahogy ki kellene bírniuk egymás társaságában.
Brutális agymenés az egész, bődületes sztárparádéval – gyakorlatilag nincs mellékszereplő – és a legjobb időket idéző humorral. Itt inkább fogsz röhögni, mint izgulni, de ez így kerek.
Mennyire katasztrófa: 9/10. Katasztrofálisan vicces
Büdzsé-Armageddon: Deep Impact (1998)
Ha Armageddon, akkor Deep Impact is, egyik nincs a másik nélkül és persze fordítva is így van.
Biztos vannak armageddonos nézők, meg dípimpektesek, mert hát nagyjából egyszerre jött ki a kettő, meg a téma is nagyon hasonló, én mind a kettőt le szoktam nyomni időnként, de az nem kérdés, hogy melyik a nívósabb, nagyszabásúbb: egyértelműen Bay mozija.
A Deep Impacten – és nehogy félreértsétek amit mondok, mert 2020-ban ilyesmit leírni már nagyon aknamezőn járkálós húzás – valahogy végig érződik, hogy egy nő rendezte: a főhős is egy csaj, aki végig az üstökös becsapódásának árnyékában keresi a megváltását – hogy aztán végül meg is találja -, de valahogy a katarzis az elmarad, pedig végig ott lebeg a fejünk fölött.
Sokszor gondolkodtam már rajta, hogy miért érzem a Deep Impactet ennyire közepesnek, és azon kívül, hogy fájóan gagyi a CGI, nem tudtam egy határozott indokot felhozni. Mert hát Freeman, mint elnök? Duvall, mint a vén róka? Önmagában is gyönyörű páros ez, valahogy mégis… az Armageddon árnyékából képtelen kitörni Mimi Leder filmje.
Viszont annyira kevés ilyen mozi készült, hogy ha egyszer elkap a gépszíj és néznél valami Armageddonost, akkor nem lesz sok választásod. Szóval egynek bőven jó.
Mennyire katasztrófa: 7/10. Azért Bruce Willis az Bruce Willis
Igazi finomságokkal folytatom, olyanokkal, amiktől azonnal filmezni támad kedved. Görgess tovább és irány a következő lap!
Jöhetnek a további filmajánlások? Akkor gyere a következő oldalra!
Ez még korántsem a vége, vár a 4. oldal, kattints a következő oldal gombra a folytatáshoz!
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!