Itt a Bosszúállók 4 előzetese!

Amikor azon kapod magad, hogy itt van március közepe és még mindig nem kaptunk értékelhető képsorokat a Végjátékból…




Akkor önkéntelenül is bevillan, hogy ezek bizony terveznek valamit. Valami olyat, amitől elakad a szavunk és az amúgy is rendesen robogó hype vonat egyből a maximumra kapcsol.

Jó három hónappal ezelőtt ugye kaptunk egy előzetest a Bosszúállók negyedik, záróepizódjához (ha valamilyen csoda folytán arról lemaradtál volna, akkor ide kattintva meg tudod lesni).

Szóval -csak hogy vegyük át újra röviden, hogy mi a jelen tényálladék- ott engedtük el a hősi eposz fonalát, hogy Thanos sikerre vitte ördögien gonosz (?) tervét, megszerezte az összes követ, majd Thor csapását kiállva végül is csettintett egy világrengetőt.

Az Univerzum fele pedig az elképzeléseknek megfelelően hamuvá és porrá lett, s noha matematikailag lusta voltam utánaszámolni, hogy hőseink pontosan hány százaléka lett az enyészeté, de annyi biztos, hogy a Bosszúállók (és az entourage) jócskán megfogyatkozott.

Akik pedig életben maradtak, látszólag (legalábbis az első előzetesben látottak alapján) bennük sincs túl sok köszönet.

Ez persze valahol érthető, hisz hatalmas vereséget szenvedtek – amihez nem feltétlen vannak hozzászokva, ráadásul ami történt megtörtént, erre megoldást nem olyan egyszerű találni. Főleg, hogy a társaság esze, Tony Stark az űrben sodródva mélabúsan vet számot éppen az életével, így Vasember zsenialitását is nélkülözniük kell.

No de legyünk őszinték: senki sem hiszi egyetlen pillanatra sem, hogy a Russo fiúk egy háromórás pityergéssel készülnek április végén lezárni ezt a szakaszt, ugye?

Persze hogy nem. Erre pedig a ma érkezett – már-már normálisnak mondható – előzetes rá is erősít. Noha nagyon de nagyon kétségbe van esve mindenki, azért annyival persze hogy tartoznak a kámforrá váltaknak, hogy megpróbálják a lehetetlent, felveszik a kesztyűt (nem azt a kesztyűt) és szembeszállnak Thanossal, no meg a csettintéssel.

Az előzetesnek pedig nagyjából ez a szerkezete – és tippre a filmnek is ez lesz -. Némi kesergés, némi világvége hangulat, majd összerántják a bandát és kiokoskodnak valami nagyon elmés megoldást. Ebben pedig kapnak egy jó nagy segítséget, Marvel Kapitány személyében.

Nem fogok hazudni, ez még mindig nem az a trailer, amire titkon vártam volna, túlságosan sokat ugyanis most sem tudunk meg… de talán jól is van ez így. Nincs kétségem afelől, hogy a Russo tesók ezúttal is megteszik a magukét, ha pedig így lesz, akkor tényleg egy méltó lezárást kapunk jövő hónap végén.

Addig is be kell érnünk ezzel a szűk két és fél perccel, na de ez is jóval több, mint a semmi, nemde?




Nem is húzom az időt, lessétek meg a videót, szokás szerint a lenyíló részben, itt a következő sorban megtaláljátok. Természetesen ha teljesen spoilermentesen és minden információt nélkülözve akarjátok megnézni a filmet, akkor a világért se nézzétek meg a videót. 

Avengers: Endgame trailer (katt ide és lenyílik a videó)
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .