Itt a Bosszúállók 4 első előzetese!

Ha valaha érezted már magad haszontalannak, akkor csak jusson eszedbe, hogy 2019-nek lesz egy január, egy február és egy március hónapja is…




Mert erre a trióra most már nem sokan várnak, a rajongók nagy része azt hiszem zokszó nélkül kiegyezne azzal, ha ma álomra hajtaná a fejét, és holnap már április végére ébredne.

A Boszúállók negyedik részére ugyan filmes léptékkel nézve nem kell(ett) túlságosan sokat várni, de azért még így is fájóan hosszú, szürke hónapok vannak előttünk, mielőtt még megtudnánk, hogy a csapat mit eszelt ki Thanos csettintésének visszacsinálásához.

A Végtelen háború végén ezúttal úgy köszöntünk el hőseinktől, ahogy eddig még soha: vert állapotban hagytuk őket magukra (mármint a szerencsésebbik felét a bandának). Annak ellenére, hogy már számtalanszor hangoztattam, hogy nekem egy picit kezd sok lenni a szuperhőstéma, még én is azt mondom, hogy a harmadik Avengers film egy-egy pillanatától (pl. Wakanda harc) eltekintve szinte tökéletes volt.

A zárójelenet, Thanos felezése sajnos túlságosan is átlátszó: teljesen egyértelmű, hogy nem azok maradtak életben, akiknek kellett volna és nem azok porladtak el, akiktől tényleg hamarosan búcsút veszünk.

Így bár rendkívül drámai volt ami történt, valódi mélységet nem kapott: nem csak sejtjük, tudjuk is, hogy ez nagyon nem maradhat így.

Hogy ez összességében ront, vagy rontott-e az élményen?

Így utólag azt mondom, hogy nem különösebben. Bármekkora üzlet is az MCU, ebből sosem lesz Trónok harca. Itt hiába is várnánk, hogy elerednek a Castamere-i esők. Itt azok maradnak majd életben, akiknek kell és azoktól veszünk végleges búcsút, akiknek lejárt az ideje – és idő alatt a szerződésüket értem.

Hogy hogyan oldják ezt meg a Russo tesók, na az egy nagyon jó kérdés, de a Végtelen háború után én már nem izgulok különösebben.

Minden esélyünk megvan rá, hogy az MCU történetének legerősebb, legepicebb, leglegleg filmjét kapjuk majd áprilisban, és őszintén gondolom, hogy ennél többre nincs is szükség.

A marketinggépezet viszont csikorgó fogaskerekekkel megindult: négy és fél hónap van hátra a bemutatóig, így érett már, hogy megérkezzen az első kedvcsináló, ami annak rendje és módja szerint be is futott.

Ne felejtsük el, egy teaser trailerről van szó, nem ebből fogjuk megtudni, hogy miről szól majd pontosan az Endgame, de hangulatkeltésnek első körben kitűnő. Lesz kiért aggódni, lehet gyártani a teóriákat, aztán április 25-én úgyis okosabbak leszünk.




Nem is húzom az időt, lessétek meg a videót, szokás szerint a lenyíló részben, itt a következő sorban megtaláljátok. 

Avengers: Endgame teaser trailer (katt ide és lenyílik a videó)
[fb_button]

3
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
2 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
PrometheusCasztor30MrTuuist3r Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

MrTuuist3r
Vendég
MrTuuist3r

Egy magyar felirat jól jönne hozzá! Valaki leírná itt, hogy mi az a pár mondat ami elhangzik a trailerben, nem teljesen értek mindent… Köszi!

Casztor30
Vendég
Casztor30

Hát ez lehet még szarabb lesz, mint az előző volt. Nem baj, a trailer-t a zenéje miatt megérte megnézni.