Hegyek között: Kate Winslet-tel jön a női visszatérő?

Kate Winslet úgy látszik követi színész kollégáját és egyben nagyon jó barátját, Leonardo DiCapriót, hiszen a tavalyi „A visszatérő” című filmhez hasonló produkcióban kapott szerepet. Az októberben mozikba kerülő filmben azonban nem akárki társaságában taposhatja a havat, hiszen a másik főszereplő nem más, mint Idris Elba.




A színészt legutóbb A Setét Toronyban láthattuk a vásznon, de sajnos az a film nem nyűgözte le a nagyközönséget. Reméljük, ebben az esetben ez másképp történik majd.

Ahogy a fent említett film esetében is, itt is könyvadaptációról van szó. A film alapjául Charles Martin: Hegyek között című regénye szolgál. Jómagam is olvasom e regényt, így készülök fel a film premierjére.

A történet szerint Dr. Ben Payne (Idris Elba) és Ashley Knox (Kate Winslet) a Salt Lake City-i repülőtéren ragadnak egy hatalmas vihar közeledte miatt. A férfi egy ortopédorvos, akinek szenvedélye a hegymászás, míg Ashley újságíróként dolgozik és éppen az esküvőjére tartott volna, mikor törölték a kettejük járatát.

Ben talál egy kiutat, egy férfit, aki mindkettőjüket hazaviheti a saját repülőjén, azonban igen borsos árat kér a szolgáltatásért. Ő azonban boldogan kifizeti a pénzt, csak minél előbb hazaérjen a feleségéhez. A repülőút közben megismerkednek egymással, de sajnos a pilóta már elég idős ehhez a munkához és a szíve sem működik jól így egy hirtelen szívroham következtében lezuhannak éppen egy vadrezervátum felett.

Ezután sejthető mennyi nehézségen kell majd átesnie a két főhősnek az életben maradásért.

Bár még magyar előzetes nem jelent meg, azt már tudjuk, hogy október 26 a premier dátuma a magyar mozikban. Az egyetlen eddig kijött előzetest azonban magyar felirattal is megtekinthetjük. Íme:

Hegyek között előzetes (katt és lenyílik)

Észrevehetjük a párhuzamot A visszatérő és e között a film között, bár ez a napjainkban játszódik. Mindkettő fő eleme a túlélés, a küzdés, az életben maradás ilyen zord körülmények között. A visszatérőben pont ezek az elemek a magával ragadóak, gondoljunk csak a medvés jelentre. DiCaprio tökéletesen hozta a túlélő szerepét, meg is kapta első Oscar-díját, bár sokak szerint már rég meg kellett volna.



Én személyesen nagyon várom a filmet és mindenkinek jó szívvel ajánlom a könyv elolvasását is, hiszen még sehol sem tartok, de már most érzem milyen magával ragadó olvasmány. Az előzetes alapján pedig egy nagyon jó adaptációt is kapunk mellé. Ami valljuk be igazi kincs mostanság.
[fb_button]

2
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
RichPianaMaresz Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Maresz
Vendég
Maresz

Nem piszkálásból, csupán a Visszatérővel kapcsolatos párhuzammal nem értek egyet. A Visszatérő a “túlélésről a bosszúért”, ez pedig inkább a “túlélésről az életért” szól; legalábbis a bemutató alapján. Nekem egyébként inkább Liam Neeson Fehér Pokol c. filmje ugrott be a természettel való harc a túlélésért téma miatt, valamint szintén repülő baleset áldozatai voltak abban a filmben. De jónak ígérkezik maga a film. 🙂

RichPiana
Vendég
RichPiana

En is varom szerintem jo lesz … lehet tevedek lol