A Setét Torony (2017) – kritika

A jó és a gonosz harca már évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget. A mitológiai- vagy bibliai elbeszéléseken át egészen a 21. század irodalmáig. Legyen szó angyalok és démonok csatájáról, vagy egyszerűen a hős morális értékrendjének kérdéseiről, mindig aktuális téma lesz. Egy olyan kifogyhatatlan kincsestár, amihez újra és újra visszatérhet az alkotó.

Stephen King, a kortárs irodalom géniusza. Az idén 70. születésnapját ünneplő író 56 regényével, 10 novellájával és rengeteg kisebb írásával, már minden elképzelhető díjat bezsebelt. Nemzeti Könyvdíj, egy Edgar Allan Poe-díj és a Grand Prix de L’Imaginaire – mind ott villog a kispolcon.

Gondoljunk csak a bohóc-kultuszt megteremtő Az-ra, vagy Kubrick filmtörténeti klasszisára, a Ragyogásra. Különc karakterek, meghökkentő, sokszor indokolatlannak vagy misztikusnak tűnő váltások és a felszín mögött lappangó „nagy titok”, ami bármikor széttépheti a történetet. Ez a recept juttatta az írót a bestseller listák élére.

A Setét Torony alapjául szolgáló regény 2003-ban kapta meg a horror nagydíját, a Bram Stoker-díjat. A könyvsorozat (merthogy igen vaskos sorozatról beszélünk) összesen 8 könyvből áll, amit a mester 20 éven keresztül írt; így mind a kritikusok, mind a rajongók, aggódva fogadták a megfilmesítés hírét.

Melyik részét emelik majd ki a történetnek? Hogyan mutatják be az előzményeket?

A Universal Pictures érezhetően nem erre a lapra akarta feltenni mindenét. Míg kezdetben felvezető sorozatról, trilógiáról és Javier Bardemről beszéltek, ahogy telt-múlt az idő, úgy lettek hamuvá az ígéretek.

A rendezéssel, a mindig borús Nikolaj Arcelt bízták meg, aki A tetovált lánnyal (2009) és a Fácángyilkos sorozattal (Nyomtalanul, 2013, Fácángyilkosok, 2014, Palackposta, 2016) évek óta megosztja a nézőket. Hogy ez jó vagy rossz döntés, ízlés dolga, azonban a hollywoodi mércével számítva szerénynek mondható 60 milliós büdzséből már egyértelműen láthatjuk: ez bizony egy nyári blockbuster lesz.

Matthew McConaughey remek választásnak tűnik. Sokan vártuk már, hogy kimozduljon a jófiú szerepéből és felvegye a luciferi palástot. Idris Elba (Star Trek: Mindenen túl, Tűzgyűrű) pedig már évek óta stabilan hozza a „nyugodt főnök” karaktert.

Eddig minden szép és jó. Adott egy rideg, Stephen King-univerzum, egy viszonylag jó kaszting és egy ütős előzetes. Lássuk viszont, hogyan mutat mindez a vásznon:

Gyors bevezetés, egyszerű, mégsem klisés karaktereket kapunk, pont ahogy vártuk. A film azonban érezhetően kapkod. Nem csoda, hiszen 8 teljes regényt kéne feldolgoznia. Minden újabb elemnél azt érezzük:

Igen, igen, ez király… de nem lehetne kicsit elidőzni még itt?

A rendezés következetes és jól választja meg a tempóváltásokat, a színészek stabilan hozzák a szerepeket, mégis úgy érezzük, kevés, amit kapunk. Megismerjük fő gonoszunkat – urunk, teremtőnk, Matthew McConaughey-t – aki briliáns; látjuk az ő gonosz kis csapatát és hogy ez egy összetett, világokon átívelő harc, de ennyi.

Hallunk jófiúkról, de már csak egyet láthatunk. Látunk néhány szörnyet a másvilágból, de azt is kapkodva, látjuk a Sötét Tornyot, de nem derül ki, hogy mi is ez, miért védi a világokat, mitől védi, hogy került oda.

Ott ültem a kis székemben és az járt a fejemben: „Kérdéseim vannak!”

A kingi hangulat helyenként mégis megvan, a történet érdekes, maga az univerzum teli van lehetőségekkel.

A tempó miatt azonban a dialógusok tartalma elvész. A karakterek igazából enciklopédiaként működnek.

„Az mi?” – „Az egy démon.”

„Most mi történt?” – „Ez a Ragyogás… ez egy különleges erő.”

„Most mit csinálsz?” – „Én egy harcos vagyok és az én fegyverem a pisztoly.” (aktuális mondat a filmből)

Dacára, hogy egy fantasztikus világot tár elénk – mivel 8 regényt kell adaptálnia –  a stúdió egy nagy rohanást gyúr az alapanyagából. Ad is, be is húz, de sosem eléggé. Kíváncsivá tesz, mígnem eljutunk egy teljesen üres és sablonos lezáráshoz, ahol győz a jó – a legyőzhetetlen gonosz pedig hirtelen elbukik. Happy End.

S ezzel magát az egyetemes harc lényegét dobják a kukába.

Így összességében, akit megfogott Stephen King sötét világa, annak inkább a regényt ajánlom – azonban ha mégis úgy döntesz, hogy befizetsz erre a két órára, azt ajánlom, elvárások nélkül ülj be a vetítő elé. Úgy akár kellemes kis kalandozás is lehet belőle.

[fb_button]