Ha majd felszáll a repülőgépem… ki tudja, hogy látlak-e méééééég?
Armageddon
Akik rendszeresebben olvasnak engem, azok már talán tudják, hogy én rendkívüli (már-már beteges) módon vevő vagyok a hatásvadász filmekre.
Félre ne értsetek, én is látom, hogy csöpög a szirup és az amerikaiak olyan hősöknek vannak beállítva, amikhez a való életben közük nincs, de akkor is.
Imádom a hatásvadász cuccokat.
Épp ezért nekem például abszolút bejött a Csatahajó – pedig nem egy túlbonyolított forgatókönyv az se – és épp ezért szeretem Michael Bay filmjeit is. Bizony. Leírtam, csak így simán. Én szeretem az öreg mozijait. A Transformerst is.
De semmi nem ér az Armageddon nyomába.
Pedig köztudottan kb. ezt a filmjét rühelli a leginkább Bay és a forgatás sem úgy zajlott, ahogy azt tervezte, végül egy összecsapott, elkapkodott valami lett belőle, bár ez a végeredményen szerintem nem látszik.
Szóval hogy van ugye az a pillanat, amikor Bruce Willis, a kérges szívű nagy öreg… feláldozza magát, hogy Ben élhessen… és elbúcsúzik a lányától, mielőtt önfeláldozó módon megmenteni az egész bolygót…
Na ez az a jelenetsor, ami még mindig könnyeket csal a szemembe. Meg szégyent is egy picit, de nincs mit tenni. Ez egy ilyen biznisz.
Zokogás faktor: 8/10. Haaarrrrrryyyyyyyy
Egyik kopó, másik eb
A haverzsaru filmek egyik koronázatlan királya, számtalan idézhető egysorossal. Tulajdonképpen minél tovább agyalok ezeken a filmeken, annál inkább hiszem, hogy a felnőtt jellememet, azt aki végül lett belőlem, nagyban befolyásolták ezek a filmek, amik gyerekkorom szerves részét képezték.
Az Egyik kopó másik eb a Kutyám Jerry Lee mellett a nagy kedvenc kutyás filmem volt, és ha esetleg döntenem kellene, hogy melyiket szerettem jobban, vagy tartom többre, akkor nagy bajban lennék, bár azt hiszem végül erre szavaznék, talán leginkább Hanks miatt.
Mert számomra az Oscar-díj előtti Tom Hanks volt az igazi (persze utána is zseniális a fickó, meg hát nem lehet nem szeretni), csupán azt nem értem, hogy a forgatókönyvíró gárdának miért kellett ilyen lezárást írnia. Illetve… jó, ez összetett. Mert abban sem vagyok biztos, hogy ha nem ez a vége a páros történetének, akkor ennyire meghatározó film lenne – számomra -, ugyanakkor a kölykökkel (a legeslegvégén) mintha már maguk az írók is megbánták volna amit “tettek”.
Nem tudom. Azt viszont igen, hogy először zokogtam mint a záporeső, és mind a mai napig nagyon nem várom a film végét.
De talán pont ettől ennyire szép ez a sztori.
Ez még korántsem a vége, vár az 5. oldal, kattints a következő oldal gombra a folytatáshoz!
A Cinema Paradiso sokadjára is megríkat.
“Túlélés a farkasokkal” – mélyreható, szép film.