Világvége hangulatod van? Ezeket daráld és jobb kedved lesz! – a nagy feelgood ajánló

Itt ülünk a koronavírus járvány közepén, és ki tudja mikor tér vissza minden a rendes kerékvágásba. 




Sokakat nyomaszt ez a helyzet és persze a jövőt érintő bizonytalanság. Tartjuk magunkat, mert tartani kell, ugyanakkor ahogy telnek a napok és egyre több idő telik el úgy, hogy nem látjuk magunk előtt, hogy mikor is lesz vége, hogy vajon a gazdaság mikor áll majd ismét talpra, és egyre többször jut eszünkbe, hogy vajon személyesen ez hogyan érint majd minket. Megmarad az állásunk? El tudjuk tartani a családot? Mi lesz a terveinkkel?

És ez sokunknak rányomja a bélyeget a mindennapokra.

De az az igazság, hogy ez természetes. Ha veled is ez a helyzet, akkor jó, ha tudod, hogy az, amit érzel, amit gondolsz, az teljesen emberi reakció – mert a bizonytalanságnál nincs rosszabb. Persze ettől időnként rossz kedved van, és egyre nehezebb elvonatkoztatnod.

No, hát nekem most az jutott eszembe, hogy összeszedem a gondolataimat, és megpróbálok nektek olyan filmeket és sorozatokat ajánlani (főképp a saját kedvenceim közül), amiktől garantáltan jobb kedvetek lesz.

Most tehát azokból a néznivalókból szemezgetek, amiket angol nyelvterületen a feel-good jelzővel illetnek.

Lesznek itt olyanok, amiket mindenki ismer és oda-vissza látott, és olyan is, ami kevésbé ismert. A cél most tényleg csak a jó hangulat becsempészése a mindennapokba.

Persze a lista ezúttal sem teljes, így ismét megkérlek benneteket: tegyetek ti is a köz szórakoztatásáért: ha bevillan valami, ami nincs itt a listában/cikkben (mert ilyen van bőven), akkor dobj egy hozzászólást, ajánld a többieknek az aktuális kedvenced, aztán együtt csak összehozunk egy olyan listát, ami kitart a koronavírusos időszakra.

Elöljáróban ennyi lenne, essünk is neki.

Ja és persze ne feledd: a lista jó pár oldalt felölel. Ne felejts el a lap alján a következő oldal gombra kattintani. Jó olvasgatást!

Sorozat – Kezdjük egy örök klasszikussal: Jóbarátok (1994-2004)

Tudom, nem én találom fel a spanyol viaszt, hisz ki az, aki ne ismerné a Jóbarátokat? Egy olyan letűnőfélben lévő kor gyermeke ez, amikor bőven elég volt hat embert összeereszteni és alig valamicske sorozatívet tenni alájuk. A Jóbarátok nagyon jókor volt jó helyen és persze kiváló karakterekkel (és színészekkel) operált, igazi gondtalan kikapcsolódást jelent, nem kevés nosztalgiafaktorral.

236 epizód, majd a végén egy könnyes búcsú vár ránk, de a hamisítatlan feel-good érzés elvitathatatlan a sorozattól. Egy olyan időszakot hoz vissza a képernyőnkre, amikor még minden sokkal egyszerűbb volt, és amikor bármit meg lehetett oldani azzal, hogy átrongyoltunk a szomszédba egy jó baráthoz.

S hogy miért ezzel kezdem a listám? A válasz egyszerű: annak ellenére, hogy mindenki jól ismeri a sorozatot, biztos vagyok benne, hogy sokan vannak úgy, ahogy én: legalább 10 éve egy epizódot se láttam – úgyhogy épp itt az ideje, hogy újra végigéljem Joey, Chandler és a többiek mindennapjait.

Feel-good faktor: 7/10 (+1 bónusz a nosztalgiázás miatt)

Ennyi ideig darálhatod megállás nélkül: 5 nap 1 óra

Sorozat – Folytassuk a kedvencemmel: Törtetők (2004 – 2011)

Ahogy a Jóbarátok véget ért, jött is a “megmentő”, Doug Ellin szerelemgyereke, amit sajnos jóval kevesebben ismernek, pedig ha létezik feel-good cucc kimondottan férfiaknak, akkor az az Entourage. A felállás hasonló: adott – ezúttal – 4 jó barát, akik közül az egyik, Vinnie egy feltörekvő hollywoodi filmcsillag: már durrantott nagyot 1-1 filmmel, de még nincs ott az igazi nagy, A-listás sztárok között. Csupán pár jó döntés választja el attól, hogy megélje az igazi amerikai álmot, de ha ezeket a döntéseket elbaltázza, akkor várja vissza Queens és gettó.

Hogy a helyes úton járjon, abban folyamatosan próbál neki segíteni az entourage, de az élet így sem könnyű az angyalok városában.

Hogy mit ígér a Törtetők? Igazi sneak peaket a filmes világba, vörös szőnyeggel, Scorsese főszereppel, Cameron rendezte Aquamannel és olyan mennyiségű sztár cameoval, amit más sorozatok összesen sem tudnak felmutatni.

Sajnos a sorozat fájóan rövid, de annál élvezetesebb, ráadásul Ellin addig kapart és küzdött, amíg el nem készült a valódi zárást jelentő mozifilm. Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor csak simán higgy nekem: ez a sorozat adta minden idők legjobb karakterét, Ari Goldot, akinek minden képernyőn töltött pillanatát imádni fogod.

Feel-good faktor: 8/10 (férfi nézőink ehhez nyugodtan adjanak hozzá 2 pontot)

Ennyi ideig darálhatod megállás nélkül: 2 nap 0 óra

Film – Talán eszedbe se jutna: Félelem és reszketés Las Vegasban (1998)

Ugye, hogy ugye? Amikor a cél az, hogy egy kicsit kikapcsoljunk és elengedjük a világ gondjait, akkor érdemes a legnagyobbaktól példát venni és tanulni a jó öreg Hunter S. Thompsontól – vagy épp Johnny Depp-től. Az 1998-as Félelem és reszketés Las Vegasban az egyik örök érvényű kedvencem, s teljes mellszélességgel ajánlom, még akkor is, ha tisztában vagyok azzal, hogy teljes egészében csak azok fogják élvezni, akik maguk is megjárták már párszor Denevérországot.

Terry Gilliam utolsó igazán nagy filmje (bár még jöhet valami meglepő a mestertől, igaz idén már a nyolcvanat tölti), amiben megmutatkozik az igazi gonzoság, és most szívesen kiemelnék egy-egy részt, vagy ikonikus pillanatot, de ez szinte lehetetlen feladat lenne: az egész film az első perctől az utolsóig ikonikus, egy jelenség, egyszeri és megismételhetetlen (ha volt szerencséd a Rumnaplóhoz, akkor azt hiszem egyet értesz velem).

Láttad már? Nézd meg újra. Még nem volt hozzá szerencséd? Akkor hajrá, olyan élményben lesz részed, ami nem mindennap adatik meg.

Feel-good faktor: 7/10 (de 10 pontosan kiszakít a mindennapokból)

Ennyi ideig darálhatod megállás nélkül:  2 óra




Most, hogy túl vagyunk a bemelegítésen, menjünk is gyorsan tovább, további feel-good cuccok várnak a következő oldalon.

Ez még korántsem a vége, vár a 2. oldal, kattints a következő oldal gombra a folytatáshoz!

[fb_button]

8
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
4 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
MelGlaFerkóSzemEgy (kicsit) Rettegősziszke Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Hale
Vendég
Hale

Én ápoló vagyok és pont tegnap kerültem olyan zárt osztályra ahol koronás betegeket kellet ellátni.
Se én, se egyik kollégám se fosta le a bokáját. Erre a témára 90%-ban a média tesz rá egyébként.

Ti meg otthon ültök már bocsánat nem láttok 1 db koronást se, de úgy rettegtek mint állat.
Filmeket néztek meg játszotok egész nap. Nagyon rossz lehet.

Szem
Vendég
Szem

Gratula Hale én meg 7 nap-bol 6-ott dolgozok és mégse morgok senkire mert otthon ülnek és filmeket néznek a szavadból csak annyi jön át, hogy egy irigy kis senki vagy.

Ferkó
Vendég
Ferkó

Hali A halálalagút sztem odaver,ha horror kell. Jókedvre pedig Agymenők (mindíg felvidít).

MelGla
Vendég
MelGla

Köszönöm az ötletet, még nem láttam, kíváncsi vagyok. 🙂