Őszintén szólva nem teljesen érzem fairnek magam, amikor egy ilyen filmről írok véleményt.
Persze ez sok más műfajra is igaz, de a tinifilm kategória az nagyon nem az én pályám. Így hát alapból hátránnyal indul, hisz nem engem szólít meg – és nem is tud megszólítani -, ennek ellenére persze keresem azokat a pontokat, amikbe bele tudok kapaszkodni.
A Csereéletben is megtaláltam ezt, nevezzük simán csak nosztalgiának.
Mert hogy a németek fogták a Két Lottit és modern környezetbe ületetve újra előadták, az önmagában még bocsánatos bűn. Családi filmekre mindig szükség volt és mindig szükség lesz, ezeket a mozikat még mindig könnyebb megemészteni a gyerkőccel, mint mondjuk a Jégvarázs második részét… századszor.
Amit nem értek az az, hogy
Egy) miért nem lehet némi kreatív vonalat belevinni ezekbe a filmekbe és legfőképp Kettő) amikor tinikről készül egy mozi, tiniknek, akkor miért nem engednek oda valaki olyat a forgatókönyv közelébe, aki legalább látott már tinit életében?
Mert a sztori egy velőig lerágott csont: a szegény, ám szerető családból érkező srác Danny összefut a vidámparkban Ludwiggal, aki meg milliomos családból származik és hát hogy, hogy nem, tök egyformán néznek ki. Úgyhogy gyors agyalás után szerepet cserélnek és mindketten élvezhetik azt, ami az addigi életükből kimaradt.
A szerepcserés-testcserés filmeket meg lehet csinálni bájosra (Segítség felnőttem), vagy épp viccesre (Testcsere), de ahogy azt jelen esetben is tapasztalni fogjátok, kínosra a legegyszerűbb.
Mert az alapfelállást még simán megemésztenénk (hisz hé, ez egy fiataloknak készült cucc, nekik meg szinte minden történet új), de a lapos, erőltetett poénokat, életszerűtlen szituációkat és az (úristen mennyire) mesterkélt dialógusokat már nagyon nehéz. A színészek is gyatrák, ha már itt tartunk, de ismételten csak azt mondom, hogy valószínű a tinik nem erre figyelnek oda.
És azon túl, hogy némi nosztalgikus érzést felelevenített bennem (emlékszem azokra a vasárnap délutánokra, amikor ilyen gagyi filmekkel szúrták ki a szemünket), nem igazán találok benne semmi említésre érdemes mozzanatot.
Aztán hogy hogyan látja ezt egy olyan néző, aki a célcsoporthoz tartozik (11-14), az megint egy más kérdés, talán érdemesebb volna őket megkérdezni. Felnőtt fejjel viszont kerüld el jó messzire, mert csak a falat fogod kaparni.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!