BAFTA 2017: kiosztották a díjakat, nyert a Saul fia

Lezajlott a 70. BAFTA (Brit Televíziós és Filmművészetek Akadémiája) díjátadó, ami ugyan nem csillog annyira fényesen (már ami a felhajtást illeti), mint az Oscar, vagy a Golden Globe, még így is a harmadik legjelentősebb díjnak tartják és az Oscar előszobájának tekinthető. 




Persze más szempontok szerint díjaznak a britek, ezt az elmúlt évtizedekben már megszokhattuk, ugyanakkor mindenképpen fontos jelzésértékkel bír, hogy itt ki nyer.

Hatalmas meglepetésként (bár hogy őszinte legyek már hozzászoktunk a jóhoz, úgyhogy annyira mellbevágó azért nem volt a hír) ismét örülhetünk a Saul fia sikerének, hiszen elhódította a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat.

A legnagyobb kérdés talán az volt, hogy a La La Land tarol-e, hiszen a legtöbb szem most a Kaliforniai álomra szegeződik, vajon mennyit tud begyűjteni a 13 lehetséges Oscar-díjból? Ez egyelőre még a jövő zenéje, az azonban biztos, hogy jöttek kellemes meglepetések az idei BAFTA-n, lássuk, hogy hogyan alakultak a nyertesek.

Legjobb film: La La Land

Különösebben nem meglepő, úgy látszik a világ nagyon ki volt éhezve a műfajra és ezt a britek is elismerték. Maga mögé utasította az Érkezés, Én, Daniel Blake, A régi város, Holdfény négyesét, hatalmas meglepetés lenne, ha február végén a legjobb filmnek járó Oscar nem itt landolna. A legjobb brit film díjat azért az Én, Daniel Blake besöpörte. Ami szintén nem fizetett sokat a fogadóirodáknál, az a legjobb rendező díja, csont nélkül behúzta Damien Chazelle,

sokak igazságérzetét bántva, mert Denis Villeneuve (Érkezés) és Kenneth Lonergan (A régi város) is megérdemelten nyert volna, efelől semmi kétségem.

A lendület azonban itt megtörni látszik, hiszen a legjobb eredeti forgatókönyv már A régi városnak ment, az adaptáltat pedig az Oroszlán zsebelte be, s ahogy azt sejteni lehetett, a legjobb férfi/legjobb női főszereplő párosból is csak az egyiket söpörte be a Kaliforniai álom, Emma Stone nyert, Gosling viszont nem, helyette teljesen megérdemelten Casey Affleck lett a befutó.

A legjobb mellékszereplők díjai is jó helyre kerültek: a férfiak közt Dev Patel diadalmaskodott (Oroszlán), míg a hölgyeknél Viola Davis (Fences) teljesítményét ismerték el. Az este egyik legnagyobb meglepetése talán az volt, hogy a legjobb animációs film kategóriában a Zootropolis ezúttal nem tudott diadalmaskodni, hiszen a Kubo és a varázshúrok lett a befutó. Hozzátenném: teljesen megérdemelten, az utóbbi évek egyik legmélyebb tartalommal és mondanivalóval bíró animációs filmje volt (noha a Zootropolisnak sem kell szégyenkeznie ezen a téren sem.)

Legjobb idegen nyelvű film: Saul fia

Bizony, talán néhányan már fel sem kapják a fejüket, hiszen Nemes Jeles László filmje minden elképzelhető díjat besöpört már, most ez kiegészült a BAFTA elismerésével is, így teljes a siker. Gratulálunk, és persze izgatottan várjuk a következő alkotásokat. Ne felejtsük el, hogy február végén sem maradunk izgulni való nélkül, hisz a Mindenki ott van, és esélyes a szoborra.

A Kaliforniai álom tehát “csak” öt jelölést váltott díjra (a legjobb eredeti filmzenéért még kapott), ami nem túl acélos – ez még korántsem jelenti azt, hogy ez az Oscaron is így lesz -, további hatalmas meglepetések pedig nem történetek az este folyamán.



Február 26-án pedig lezárul a nagy díjkiosztó időszak, hisz akkor rendezik majd az idei Oscar-díjátadót, ahol lesz miért izgulni. Ha a további kategóriák BAFTA nyertesei is érdekelnek, akkor ide kattintva meg tudod lesni mindegyiket.
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .