Korunk egyik legsikeresebb komikusa, Adam Sandler, aki időről-időre kipróbálja magát sokkal komolyabb szerepekben. Időnként ez a kísérletezgetés jól sül el, ám néhanapján nézőként azt érezhetjük, a cipész maradjon inkább a kaptafánál.
a kritika alapvetően spoilermentes
Kár is volna tagadnom, én azok közé tartozom, akik általában tárt karokkal fogadják, amikor Sandler valami mélyenszántóbb filmet készít. Biztos sokan nem értenek majd egyet velem, de nekem a Csiszolatlan gyémánt pont nem volt a kedvencem, ellenben például a Ki nevet a végén, vagy az Üres város annál jobban bejött. Most a Távkapcsot nem emlegetem, úgyis mindenki azzal jön, ha kevésbé comedy Sandler filmet kell mondani.
Az űrhajós első hallomásra egyébként egy teljesen ígéretes koncepciónak tűnik, egyfelől a rendező, Johan Renck (Csernobil, Totál szívás, TWD) miatt is, no meg Jaroslav Kalfař regénye is jó alapot szolgáltat egy elmélkedős, mélyebb tónusú (ál)sci-finek. Ugyanakkor akik olvasták a könyvet, azok joggal tartottak attól, hogy az ottani miliőt nem lesz egyszerű átültetni a vászonra, ráadásul hiába képes Sandler komolyabb figurákat is hozni, nem feltétlen biztos, hogy ő a legjobb választás a szerepre.
Összességében megalapozottak voltak az előzetes aggodalmak, ám Sandlerrel az ég világon semmi gond nincs, sőt. A problémát itt a forgatókönyv jelentette, annak ugyanis egyáltalán nem sikerült elcsípnie a lényeget.
Tudniillik egy dolgot feltétlenül le kell szögezni: Az űrhajós valójában nem sci-fi. Persze az űrben játszódik, sőt, még egy (egész pofás CGI-vel megáldott) “űrlény” is főszerepet kap, ám a történet egy dráma, aminek nagyon komoly kérdéseket kell(ene) feszegetnie. Mégpedig az emberi kapcsolatok természetéről.
Ehelyett azonban sekélyes anekdotákat kapunk, mély mondanivaló nélkül. Ez a szájbarágós stílus ráadásul nem csak untatni kezdi a nézőt egy idő után, hanem meglehetősen zavarni is, hiszen várnánk, hogy szintet lépünk, de ez soha nem következik be. A körítés persze szép (a maga módján), de ez édeskevés, hiszen a hangsúly a játékidővel fokozatosan a drámai szálra kerül. Akik tehát egy űrkalandot keresnének, azok nem jó helyen járnak.
Sajnos az elgondolkodtató drámák kedvelőinek sem merném ajánlani, legfeljebb nagyon ínséges időkre. A közel két óra nagyon sok – főképp a tartalom tükrében – és bár a három központi szereplő megteszi, amit a forgatókönyv megenged, ez összességében nem elégséges ahhoz, hogy elégedetten álljunk fel a képernyő elől.
Azt hittem végleg elvesztetek! Hiányoztak a kritikák 🙂