a nagy sci-fi ajánló – 4. oldal

Menjünk is tovább, mert még számtalan film kavarog a fejemben. Folytatom is egy jó kis mozival a sort, ami sokadszorra bebizonyította, hogy elég egyetlen tehetséges színész profi alakítása ahhoz, hogy valami emlékezetes szülessen.

Hold (2009)

Hogy lehet egy (szinte) egy személyes kamaradráma egy izgalmas sci-fi még azok számára is, akik amúgy nem kimondottan rajonganak a vészfilmekért?

Hát Duncan Jones 2009-ben megmutatta, hogy valahogy nagyjából így. Adott egy egész darab ember, aki a Holdon bányássza a Hélium 3 izotópot, és az egyetlen társasága a GERTY nevezetű számítógép. A hosszú magány egyetlen ellenszere a remény és a várakozás: hősünk tudja, hogy a küldetése 3 évig tart és amikor ez az idő lejár, akkor hazatérhet a Földre feleségéhez és kislányához.

Azonban ahogy ez az időpont közeledik, úgy válik a helyzet egyre furcsábbá: hallucinációk gyötrik, majd miután balesetet szenved, egy szörnyű felfedezést tesz, ami gyökeresen felforgatja azt, amit az életről és a saját létéről addig tudni vélt.

Nem, a Hold nem egy horror, nem is állhatna távolabb az ijesztgetés műfajától. A Hold egy remek példája annak, hogy Sam Rockwell már nagyon régóta Oscar-díjat érdemelt volna (de jobb később, mint soha, hisz azóta már begyűjtötte a szobrot).

Ha az a szerencsés eset áll fenn, hogy eddig neked kimaradt ez a remek film, akkor azt mondom, hogy nagyon gyorsan pótold és semmiképp se olvass utána a történet további részleteinek, hidd el, egy olyan élménnyel leszel gazdagabb, ami nem mindennapos.

Élményfaktor: 8/10, Specialitása: Rockwell

Dredd (2012)

Ezzel most biztos, hogy az olvasótábor felét magamra haragítom, de hát azért vagyok itt, hogy vállaljam a felelősséget.

Szóval ha Dredd (bíró), akkor csak és kizárólag 2012 és Karl Urban – mondom mindezt annak ellenére, hogy nálam nagyobb Sly fan nem sok van az univerzumban. De Danny Cannon 1995-ös filmje komolytalan és gyerekes, a díszletek még a kor szemével nézve is a vicc kategória határát súrolták, úgy, hogy akkori mércével mérve is hatalmas költségvetésből, 90 millió dollárból rakták össze a Dredd bírót, ami annak rendje és módja szerint meg is bukott (110 millió környékén hozott végül). Aztán 17 évvel később leporolták, és egy kicsit más irányból megközelítve hozta össze Pete Travis a Dredd-et, ami komor volt, sötét, látványos, és nem utolsósorban akciódús. Jó értékeléseket zsebelt be mind a nézőktől, mind a kritikáktól, és ahogy teltek az évek, úgy értékelte a szakma egyre inkább – de valahogy ilyen a sors keserű fintora, vagy talán csak a Dredd név rendkívül szerencsétlen, mert bár majd feleannyiból készült, mint a híres előd, még így is képes volt nagyobbat zakózni a pénztáraknál és erős mínusszal zárni.

Így bár sokáig ott lebegett a folytatás gondolata és szállingóztak az ezzel kapcsolatos hírek, végül úgy tűnik, hogy nem lesz belőle semmi. A Dredd tipikus példája annak, amikor a nép valamit túl későn kezd el értékelni.

Nekünk viszont megmarad örökre és bizony időről-időre előkerül, mert ez egy minden tekintetben jól sikerült, pörgős mozi. Bár az tény, hogy ettől sem kedveljük meg Lena Headeay-t.

Élményfaktor: 8.5/10, Specialitása: Urban, mint Dredd, na meg hogy nagyon jól áll neki, hogy nincs leöntve cukormázzal

Mi pedig folytassuk az ötödik oldallal, ahol újabb gyöngyszemek várnak rátok.

Folytassuk tovább, irány a következő lap!

Ez még korántsem a vége, vár a 5. oldal, kattints a következő oldal gombra a folytatáshoz!