a nagy sci-fi ajánló – 3. oldal

Hol is hagytuk abba? Ja igen. Az egyik kedvenc rendezőmnél, aki szinte egy személyben jelenti számomra a nyolcvanas évek különleges hangulatát. Ő az, aki a kedvenc filmjeimből a legtöbbért felelős. Paul Verhoeven. Tőle jön a két legmeghatározóbb mozi, ezzel folytatjuk a sort.

Robotzsaru (1987)

Ez itt a nem túl fényes jövő és a velejéig rothadó Detroit.

Murphy a jó ügyért harcol. Murphy egy jó zsaru. A jó zsaruk azonban sokszor csúnyán ráfaragnak. Így jár ő is, akit nagyon – de nagyon – csúnyán kilyuggatnak, olyannyira, hogy szinte esélytelennek látszik a túlélés. Viszont összekaparják, nem is akárhogyan: ő lesz a rendőrség új ásza, a keménykezű cyborg, a rettegett Robotzsaru.

Aki majdnem tökéletes. Azonban a múlt árnyképei nem hagyják nyugodni. Hiába gép, valahol mélyen legbelül ott van benn az ember. Az ember pedig emlékszik, és bosszúra szomjazik.

Tudom, hogy nagy monológnak tűnik számotokra, de megszámlálhatatlan alkalommal elgondolkoztam már azon, hogy vajon mitől ennyire egyszeri és megismételhetetlen filmek Verhoeven sci-fijei. Talán csak a nosztalgia mondatja velem? Nem hiszem, mert még mindig ugyanazt érzem nézés közben, pedig meglett felnőtt fejjel már objektívebben értékelek. Talán az, hogy pont jókor készültek el ezek a mozik?

Amikor már el lehetett engedni a fantáziát, volt némi technikai háttér, de még fröcsöghetett a vér ahogy kell, mert nem szorította a gyeplőt se a stúdió, se semmilyen szervezet? Vagy egyszerűen csak Verhoeven zsenije? Nem tudom. Tényleg. Azóta se jöttem rá.

Azt viszont már kiscsikó koromban tudtam, hogy az, amit ez a rendező művel, az nagyon én vagyok, ezeket a filmeket szinte nekem készítette. A díszletek, a hangeffektek, a casting. Ez mind az én fiatalkorom. És én ezért nagyon hálás vagyok, azóta is.

Élményfaktor: 9/10, Specialitása: Verhoeven. De ez még “csak” 9 pontos.

Total Recall – Az emlékmás (1990)

Az évtized végére Paul felért a csúcsra: hosszú és hányattatott út után Philip K. Dick Emlékárusítás nagyban és kicsiben novellája végre film formában is testet öltött. Hogy ez megtörténhessen, abban hatalmas szerepe volt Andy Vajnának és a zseniális producernek, Mario Kassarnak is, azonban hiába a pompás alapanyag, és hiába Arnold Schwarzenegger, a fő érdem ezúttal (is) Verhoevené.

Az emlékmás az a film, amit én rongyosra néztem VHS-en, amiből álmomból felkeltve is bármikor tudtam idézni, és hát… tudok a mai napig, mert évről-évre folyamatosan előveszem és megállapítom, hogy bár egy-egy trükk talán már nem úgy csillog, ahogy harminc éve, de még a mai napig emelem a kalapom.

Jó, hát dicsérem Pault agyba-főbe, de azért a színészek mellett se mehetek el szó nélkül: Schwarzi persze mindig a legnagyobb és örökké az marad, de pl. Michael Ironside gonoszként szerepeltetése is egy zseniális húzás volt.

Szóval mi mást is mondhatnék? Menj el a Marsra…. menj el a Marsra….menj el a Marsra….

Élményfaktor: 10/10, Specialitása: hogy egyszerűen zseniális.

Na de nem állunk le, jön a negyedik oldal és eszméletlen jó filmekkel folytatom a felsorolást, mert hát a kedvenceim sora ezzel még korántsem ért véget. Tarts velem a következő oldalon is!

Folytassuk tovább, irány a következő lap!

Ez még korántsem a vége, vár a 4. oldal, kattints a következő oldal gombra a folytatáshoz!