Mert ha azt mondom, hogy időutazós film, akkor mindenkinek (legalábbis szerintem) egy film ugrik be. Pedig van egy másik világszinten ismert klasszikus, aminek a mozgatórugója a jövőből érkezik.
Terminator 1-2 (1984-1991)
Tudom, a többi epizód is. De nem, azok erre a listára nagyon nem férnek fel.
Ellenben James Cameron két mozija, na azok igen. Tény, hogy a történet fő sodrát nem az időben való oda-vissza utazgatás adja, de a Skynet bizony a jövőben kuszálja össze az emberiség frizuráját, és a gépek is onnan érkeznek, szóval ha valaminek helye kell, hogy legyen a listán, akkor az a Terminátor első két része.
Azon persze lehetne vitatkozni napestig, hogy inkább az 1, vagy a 2, embere válogatja, ha ezt kiírnám szavazásra, akkor szerintem 50-50% körül lenne a végeredmény.
Ami engem illet, nekem ’A’ Terminátor az az Ítélet napja, de a Halálosztó is egy klasszikus, amit bármikor képes vagyok elővenni.
Dacára a remek sztorinak (vagy hívjam inkább ezt univerzumnak?) ezúttal is bebizonyosodott az évtizedek alatt, hogy a sikerhez nem elég csupán pár összetevő.
Hiába tért vissza Schwarzi, sőt még Linda is, hiába kapta meg egy amúgy remek rendező (Tim Miller) a lehetőséget a folytatásra, a Sötét végzet is csak simán jó lett. A csodához bizony kellett Cameron is.
A csodához, ami szerencsére nem egyszeri, hanem kétszeri volt, bár 1991 óta megismételhetetlen.
Back to the Future (1985)
Halogathatom, de akkor essünk túl az igazi klasszikusokon egy oldalon.
Mert hát arra nyilván esély sem lehet, hogy a Vissza a jövőbe erről a listáról valamilyen úton-módon lemaradjon.
Gyermekkorom egyik, ha nem a legmeghatározóbb filmélménye, amit szó szerint rongyosra néztem VHS-en.
Így utólag sem tudom megmondani, hogy Zemeckis (és Gale) története vajon tudományosan mennyire állja meg a helyét, de a Vissza a jövőbe számomra az a produktum, ami évtizedenként csak egyszer történik meg.
Amikor minden összeáll. A sztori, a fényképezés, a karakterek, a casting, a szinkron… és azt veszed észre, hogy magába szippant az egész.
Szerintem nem nagyon volt még olyan remek párosítás a filmtörténelemben, mint a Marty – Fox egymásra találás, s igen, a második részt is imádtam, sőt a harmadikkal is csak annyi bajom van/volt, hogy ott már nagyon lehetett érezni a közepétől, hogy ezzel záródik Marty és a Doki kalandja…de…. az első rész marad az etalon. Örökre.
BACK TO THE FUTURE, Christopher Lloyd, Michael J. Fox, 1985. (c) MCA/Universal Pictures -.
Örömmel hallom egyébként a néha felröppenő pletykák azonnali elnémítását: Zemeckisék határozottan tiltják bármiféle reboot/remake elkészültét, amíg ők életben vannak, nagyon helyesen. Ördögtől való ötlet, ami tökéletes, ahhoz nem nyúlunk. Ezt Hollywood is megtanulhatná végre.
No túl vagyunk a klasszikusokon, folytassuk tovább az ötödik oldalon két zseniális, elmés alkotással. Tartsatok velem!
Tartsatok velem az ötödik oldalon is, katt a következő oldal gombra.
Vissza a jövöbe a kedvencem! 🙂
A Terminator 1 és 2 volt a szériából a lehető legjobb, és azok tartalmazták a legtöbb realitást. Ezt követően részről részre egyre színháziasabb, megjátszottabb irreálisabbá vált az egész. Az utóbbi két rész pedig katasztrófális lett, a Dark Fate-ből pedig süt a feminizmus. Ez utóbbi probléma sajnos a legtöbb mai filmben megtalálható.
A Terminatorból személy szerint a kedvencem az első része volt.
A régi terminatorokban a soundtrackek is jobban a filmhez voltak igazítva. Nem voltak úgymond “trendizálva”