A legjobb időutazós filmek – 2. oldal

Rögtön egy olyannal nyitom ezt az oldalt, ami szerintem sokatok listájában ott tanyázik majd – méghozzá előkelő helyen. Na persze nem véletlenül.

Groundhog Day (1993)




A film, ami miatt a fél világ megszerette Bill Murray-t (bár ez hülyeség, őt nem lehet nem szeretni). Tudom, hogy sokan most egyetértetek velem – már ami azt illeti, hogy a listámon tanyázik a mozi –, sokan viszont felhorkantok: hát de ez nem is igazi időutazós cucc.

Jó-jó, értem én a dolgot, hisz Phil (mármint nem a mormota) tényleg nem időutazó, már ami a szó hétköznapi jelentését illeti, hisz ő nem ugrál ide-oda, csupán egy hurokba kerül.

Minden reggel –ugyanarra- a mormota napra ébred, s míg eleinte ez a végtelen szabadság érzésével tölti el, hisz bármit megtehet következmények nélkül, a végére teljesen belefásul abba, hogy az egész világa csupán egyetlen, hóviharral végződő napból áll.

Az Idétlen időkig mégis az egyik legszerethetőbb alkotás, ami remekül adagolja a tanulságokat és úgy mutat be egy karakterfejlődést, hogy a bájos, utánozhatatlan humorát egy pillanatig sem hagyja maga mögött.

Ez persze nem véletlen, Harold Ramis egyike az utolsó nagy mestereknek, aki hasonló alkotásokat tudott letenni az asztalra. A varázslathoz azonban tényleg kellett Bill Murray, aki magánakvaló, mogorva fickóként is ellenállhatatlan.

Tudom, hogy a Groundhog Day-jel sokatoknak nem mondtam újat. De hiszem, hogy páran lesztek majd úgy, ahogy én voltam pár hónapja (amikor az HBO Go-n kerestem valamit elalváshoz) és most a fejetekhez kaptok, hogy tényleg! évek óta nem láttam már! Itt az ideje újrázni egyet.

About Time (2013)

Amikor azt mondom, hogy Richard Curtis, akkor a nép egy emberként vágja rá: Igazából szerelem.

Tény ami tény, hogy ez az alkotás újraértelmezte mind a romantikus filmek, mind a karácsonyi mozik műfaját és nagyjából megkerülhetetlen, de… ha Richard Curtis, akkor én azt mondom, hogy Időről időre.

Mert mondjon bárki bármit, Curtis mesterien ért a romantikus forgatókönyvekhez. Talán úgy, ahogy rajta kívül senki más és bár például az Igazából szerelemnél tökéletesen kimérve adagolta a hozzávalókat (ennek megfelelően a végeredmény is a tökéletesen összeállított romkom lett), az Időről időre sokkal inkább tekinthető az ő szerelemgyerekének, amiben a szíve-lelke benne van.

És amibe valaki beleadja mindenét, az csak zseniális lehet. Nos…az is.

Az időutazás ezúttal bár nem központi elem, de nagyon okosan van használva, így kapjuk meg az egyik legszebb szerelmes történetet az elmúlt évtizedből. Ha esetleg még nem volt hozzá szerencséd, akkor mindenképpen pótold, nagyon nem spoilerezem el, a történet fő csapásiránya egy család körül forog, akiknek a férfi tagjai képesek az időutazásra.

Persze megkötésekkel: csak a saját sorsukat befolyásolhatják, és azt is megkötésekkel. Tim erre 21 éves korában döbben rá és elkezdi az igaz szerelmet hajtani, de hamarosan nagyon nehéz helyzetbe kerül…. és hát…. majd meglátjátok.

Tényleg, ritkán ajánlok romantikus filmet (mert a zöme vagy giccses, vagy nagyon öncélú), de az Időről időre mindenképpen megérdemli az öt csillagot. És igen, az időutazás egy esszenciális eleme.




No ha kiromatizáltuk magunkat, akkor váltsunk is műfajt, méghozzá gyökeresen: egy zseniális mozival folytatom, ami rendesen eltekeri a néző fejét, de a lehető legjobb értelemben.

Tartsatok velem a harmadik oldalon is, katt a következő oldal gombra.

 

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .