First Kill (2017) – kritika

Sokszor szóba került már (sajnos sokszor szükség is volt a magyarázatra), hogy bizony bár néha értetlenül állunk a dolog előtt, de szükség van rossz filmekre.

Nem, nem szükségszerűen rossz produkciókra van szükség, hanem arra, hogy a szakmában dolgozó tízezrek valahol élesben is kitanulják a mesterséget. A cipész se elsőre alkotja meg a tökéletes lábbelit, mire oda eljut, addigra egy szekérnyi hulladék, jó néhány közepes és számtalan jó produktum hagyja el a műhelyét. Nincs ez másképp a filmesekkel sem: van pár zseni, akik rögtön az elején robbantanak, de legtöbbjüknek időre, gyakorlatra, rutinra van szükség, hogy tökéletesre csiszolják a munkafolyamatokat.

Ezt a legegyszerűbb alacsony költségvetésű filmeken véghezvinni. Ha pedig már elkészül egy ilyen mozi (legyen az pocsék, rossz, vagy egyszerűen csak közepes), akkor miért is ne dobná ki a stúdió? Hagyja porosodni? Teljesen logikus lépés bemutatni, hisz így legalább valamennyi megtérül a befektetésből.

Steven C. Miller számára nincs ilyen jól csengő kifogás a tarsolyomban.

Valahol olvastam, hogy a srác irtó szerencsés, hiszen az a munkája, ami a hobbija, ráadásul jól meg is fizetik érte. Nos ez kétségtelen, ahogy sajnos az is, hogy az általa elkészített filmeken nagyon érződik, hogy ez nem több holmi szórakozásánál számára. Sorban gyártja a B-filmeket (Mentőakció, Submerged, Maruders, Szupercella 2), és ami totál érthetetlen, hogy egész jó nevű sztárokat képes behúzni egy-egy projekthez.

Ezúttal Hayden Christensen mellett az a Bruce Willis a húzónév, akitől azért az utóbbi években nem idegen a válogatás nélküli minden elvállalása, de akkor is sokkoló, hogy hogyan süllyedhetett ilyen mélyre John McClane-től mindössze pár év alatt.

Gonosz leszek, mert belinkelem: nézzétek meg a trailert, és ezzel együtt fogadjátok gratulációmat, le is tudtátok a filmet. Sokkal több időt teljesen felesleges rááldoznotok, a mozi színe-java benne van előzetesben, a további játékidő inkább csak elvesz az élményből, mintsem hozzáad.

Főszereplőnk kisfiával vadászni indul, amikor is belefutnak egy véres leszámolásba. Pánik tettet követ és a srácot elrabolják – mit tesz ilyenkor egy szülő? Naná, hogy akár az élete árán is kimenti a csemetét. Ehhez pedig remek segítséget kap a faarcú seriff (Willis) képében, úgyhogy indulhat is az akció.

Ami amúgy egész emészthető. Tényleg. Nem fogom a filmet a földbe döngölni, mert igazságtalan lennék.

Amúgy is simán megnézném egy unalmas éjjel, ha véletlen odakapcsolnék a Film+-ra, a fájó nem is a nézhetetlensége, hanem az ízig-vérig tévéfilm minősége. Mert tévéfilmekben ritkán játssza Hayden Christensen és Bruce Willis a főszerepet.

Egy tévéfilmben simán elnézzük a logikátlan húzásokat, egyáltalán nem zavar, hogy a színészek meg sem próbálnak játszani (Willisnek tényleg olyan az arca, mintha 2008-ban görcsbe rándult volna és azóta is úgy maradt). Egy tévéfilmben nem érdekel, hogy egy ezerszer lerágott, klisés sztorit kapok, amin meg sem próbáltak csiszolni.

De ha sztárokkal dolgozol, akkor próbálj már meg valami egyediséget belevinni abba a szerencsétlen filmbe. Értem én, hogy fű alatt besunnyogott ez a film, meg Millernek is élni kell valamiből, de ez egyszerűen méltóságon aluli egy Bruce Willisnek. Sajnos csak én érzem így, ő nem.

Egyébként -mondom újra- tényleg végig lehet nézni, nem fog fájni túlságosan. Más kérdés, hogy nem érdemes, mert láttuk már ugyanezt százszor, abból nyolcvan bőven jobb volt a First Kill-nél.

Mindegy, izgatottan várom, hogy mivel rukkol elő Miller legközelebb, remélhetőleg semmivel.