Folytatódik a csata a két fél között, lőszert nem sajnálva. Már 3 hete megy az új évad, de hiába a sok harc, érdemlegesen nem halad előre a történet. Valaki meghal, valaki megőrül, valaki találkozik egy régi ismerősével, valaki nem fogadja el a másik nézeteit. De sajnos még mindig egy helyben topog a sorozat. Nézzük át a harmadik részt, mint mindig, spoileresen.




Ezekiel már már annyira mosolyog, hogy az félelmetes. És ez a kissé beszívott mosolygás rátapadt Carolra is és mindkettőjük szerint a győzelem nem a létszámon, hanem a stratégián alapul. Ezért nem veszítettek el még senkit sem az embereik közül – egészen a cliffhangeres epizód végéig – hisz gyakorlatilag 100% volt már a szál elején is, hogy a halálba vezeti Ezekiel a csapatát. Egyébként a stratégiájuk nem igényelt túl nagy IQ-t, hisz csak szétváltak, vagy épp rejtőzködtek.

Sokkal érdekesebb szál volt Rick és Morales találkozása. Bár először fogalmam nem volt ki az a fickó, aki fegyvert fog Rick-re, de szerintem nem csak én voltam így. Egyébként Morales karaktere még az első évadban volt látható és még Philadelphiában találkozott Rickel, majd családjával együtt továbbálltak. Mint kiderült Morales családja már nem él és tulajdonképpen Morales lelke és elméje is meghalt. Hiába beszélt neki Rick arról, hogy ő is sok mindenkit elveszített, nem igazán hatódott meg rajta a Megváltók egyik tagja.

Daryl sem hatódott meg és elég merev arccal ki is nyírta Moralest, majd később egy magát megadó Megváltót is.

Ami inkább frusztráló dolog volt az Morgan kifakadása. Gyakorlatilag egy elmebeteg gyilokgéppé vált, aki még a saját társaira is rátámad.

Nem akar foglyokat, és nem akar kegyelmet sem – ennek pedig Jézus látta kárát, akivel bunyóba keveredett. A botos jámbor pedig le is lépett a csapatból, mert szerinte ez nem neki való.

Újra láthattuk Gregory-t is, aki próbálta magát visszaengedtetni Hilltopba, miután gyakorlatilag gyávaságból feladta magát a Megváltóknak. Maggie pedig érdekes módon beengedi, de reméljük kap még büntetést a szánalmas öregúr a későbbiekben.

Természetesen most is volt egy drámaibb szál, ami Aaronhoz és párjához köthető. Eric megsérült, viszont ami érthetetlen volt, hogy Aaron miért hagyta ott elvérezni? Miért nem maradt vele? Teljesen nyerésre álltak és nélküle is befejezhették volna a csatát. Persze Eric átalakult mire Aaron visszatért.




Összességében egy korrekt epizód volt, bár a Királyság akciója annyira gyenge és hiteltelen, hogy már kicsit kínos is az a sok mosolygás.

Értékelés:

 

sav5-01

Szólj hozzá! Mert számít a véleményed, ráadásul regisztrálnod sem kell.

1 Hozzászólás : "The Walking Dead – 8. évad 3. rész – kritika"

avatar
Vity
Vendég
Vity
Szerintem Jesus idegesitobb volt, mint Morgan. Morgan azert haluzott, mert megertette,hogy Rick mirol dumal egy ideje es szerintem mar egy jo par reszen keresztul probaljak azt sejtetni a rajongokkal a fia halala ota, hogy megbolondult. Ergo sok neki ez az egesz es elborult az agya, igy kezd kirajzolodni az a latszat, hogy ket szemelyisege van. Jesussal nem ertek egyet egyaltalan, mert olyan embereket ved akik nem erdemlik meg. Oket szolgalgattak es elvettek toluk az elelmet meg a nyakukra jartak. Egy olyan vilagban, mint ez, itt mar allati torvenyek uralkodnak. Az eros marad a gyenge elvesz, de a gyengek leginkabb maximum… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>
wpDiscuz