A filmelmélet területén a mai napig nagy kérdés, hogy az animációs filmet minek tekintsük; vajon műfaj, vagy stílusirányzat, esetleg a film egy formája? Amíg a teoretikusok ezen vitatkoznak, addig minden évben meglepnek az alkotók olyan darabokkal, amelyek minőségben, mondanivalóban messze felülmúlják a legtöbb élőszereplős filmet. Lentebb tárgyalt darabunk, A vörös teknős, ami a Studio Ghibli istállójából került ki (Avadon hercegnője, Chiriro szellemországban), eme tény ismeretében már magasabb elvárásokkal ülünk le megtekintéséhez.
A fabula két mondatban elmondható. Egy szerencsétlenül járt hajótörött embert egy kis, lakatlan szigetre sodornak a hullámok. Tutajépítéssel próbálkozik, hogy azzal elhajózzon a szigetről, de a kísérleteit mindig meghiúsítja valami ismeretlen erő.
Igen nagy bátorság 2017-ben kézzel rajzolt animációs filmmel kijönni, hiszen kérdéses, hogy érdekli-e még ez a formátum az embereket. Már megszoktuk, hogy minden mese számítógépes grafikával készül, és azokat nézzük, de érdemes más formátumú animációk felé is nézni, hiszen találunk köztük is gyöngyszemeket. A tárgyalt rajzfilmünkhöz a rajzolt animáció sokkal jobban illik, mégpedig a mondanivalója miatt, hiszen összefoglalva azt mutatja be, hogy a nagy technikai fejlődés közepette mennyire nem figyelünk egymásra, és a körülöttünk lévő természetre.
A filmben nem hallunk emberi beszédet, amely véleményem szerint kiváló döntésnek bizonyult, mégpedig azért, mert a képek sokkal többet mondanak, mint az elsőre feltűnne, így azok befogadásától nem vonja el a figyelmünket a szöveg.
Főhősünk egyedül próbál túlélni a szigeten, ahol a leleményességén kívül nincs semmi a segítségére. Igencsak erőteljes képekkel illusztrálja a főhős magányosságát a film.
Habár mindent megtalál a szigeten, élelmet, ivóvizet, mégis magányos és kétségbeesett, amelyet a rajzos animáció tökéletes mértékben visszaad. Lenyűgöző tájképeket mutat be, amiken az emberi életnek nyomát se találjuk. Csodálatos, hogy nagy totállal és közelivel is érzékletesen mutatja be, hogy a főhősünk miképpen próbál életben maradni. Egyik kedvenc jelenetem, amikor leesik egy mélyedésben lévő tóba, ahonnan nem tud kiúszni, és végül a kockázatosabb megoldást választja, leúszik egy víz alatti lyukba, ahol vele együtt, lélegzetvisszafojtva várjuk, hogy kijusson a szorult helyzetből.
A fordulat akkor következik be, amikor a vörös teknős átváltozik nővé. Főhősünkben felcsillan a remény, hogy nem egyedül fogja leélni az életét a szigeten. Viszont mielőtt a teknős átalakul, igen érzékletesen mutat be egy fontos kérdést a film. Ugyebár a teknős nem engedi el a szigetről a hajótöröttet, de amikorra a víz kisodorja őt a partra, a hajótörött nem viszi vissza a vízbe, hanem hagyja elpusztulni. A nyomaték kedvéért a teknőst végig látni lehet, miközben a hősünk új menekülőutat próbál találni a szigetről. Felmerül a kérdés, hogy vajon a hajótöröttnek joga van-e ehhez, egy élőlényt hagyni elpusztulni, amiért az nem hagyta őt elmenni a szigetről. Az alkotó egyúttal a nézőtől kérdezi, hogy rendben van-e az, hogy önző célok miatt hagyunk kihalni állatfajokat.
Miután már nővé változott a teknős, megváltozik a film hangulata is. Reményteljesebb képeket kapunk a szigetről, és látjuk, ahogy gyermekük is született. Egy boldog családi élet bontakozik ki, ahol a természettel együtt élnek, és nem ellene. Egy katasztrófa után a gyermek elhagyja a családját, amit bár a szülők elleneznek, de végül elengedik, hogy a fiú felfedezze, mi van a látóhatáron túl. Ez az élet rendje, hogy a gyermekek felnőnek, és a szülők elengedik, miután már minden fontos dolgot átadtak. Sokatmondó jelenet, amikor alvás közben az anya megfogja fia kezét, de az elhúzza, és ő fogja meg az anyja kezét.
Összegezve a látottakat azt kell, hogy mondjam, érdemes megtekinteni a filmet, hiszen sokat mond arról, hogy az embernek miképpen kéne élnie a természettel, és embertársaival együtt. Mindezt az üzenethez illő formátumban tálalja a film.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!